2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Belföld

A Lufthansa 43 milliárdot fektet be Miskolcon

A német Lufthansa vállalatcsoport repülőgép-javítással és -fenntartással foglalkozó vállalata, a Lufthansa Technik 43 milliárd forintos befektetéssel szervízközpontot telepít Miskolcra – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A tervek szerint a gyár 2022-ben kezdi meg működését és 400 embernek fog munkát adni.

  • A Lufthansa 43 milliárdot fektet be Miskolcon

A világszinten is jelentős keresletnövekedés az egyik indoka annak, hogy a Lufthansa Technik új gyáregységet létesít a következő években.

„Azért döntöttünk Miskolc mellett, mert itt rengeteg a jól képzett mérnők és szakember, jó az infrastruktúra, amit találtunk, versenyképes az üzleti környezet és nagyon pozitív tapasztalatot szereztünk az elmúlt 20 évben Magyarországon” – mondta Philip Mende, a Lufhansa Technik alelnöke. 

Az új technológiák megvalósítása mellett a szakemberek képzésére is nagy hangsúlyt kíván fektetni a cég. Miskolc polgármester szerint a mostani beruházás a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb térségi beruházása lesz.

„A rendszerváltozás óta a Lufthansa gyár építése lesz az eddigi legnagyobb ipari beruházás városunkban volumenét tekintve. Az, hogy a világ egyik vezető cége Miskolcot választotta beruházása helyszínéül, egyben jelentős elismerése annak a gazdaságfejlesztő munkának, amit Magyarország kormánya és a miskolci városvezetés együtt végzett az elmúlt 8 évben” – mondta Kriza Ákos, Miskolc polgármestere. 

A Külgazdasági és Külügyminiszter szerint az elmúlt évek méltó folytatása lesz a Lufthansa újabb magyarországi beruházása.

„A Lufthansa Technik a repülőgépek hajtóműveit szervizelő központ jön létre nemcsak Lufthansa hanem más gépek hajtóműveit fogják vizságlni Miskocli szervízközpontban ahol négyszáz magyar ember, négyszáz magasan kvalifikált magyar ember munkájára számítanak a beruházás pedig 43 mrd forintos értéket képvisel” – nyilatkozta Szijjártó Péter külügyminiszter. 

Az építkezés jövőre kezdődik, és a gyár a tervek szerint 2022 ben kezdi meg működését.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz + videó

Az idei európai parlamenti (EP) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten a Fidesz kampánynyitó rendezvényén.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!