2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

A kormánypárti politikusok szerint szó sincs gyűlöletkeltésről

Hír TV

2017. december 18., hétfő 19:40, frissítve: hétfő 20:40

Nem tartják gyűlöletkeltőnek a kormánypárti politikusok a menekült- és a Soros-ellenes kampányokat, sőt az Emmi kereszténydemokrata államtitkára az agresszió levezetésének véli a konzultációt. A Tárki tavalyi tanulmánya szerint a menekültválsággal és az azt követő kampányokkal rekordszintre nőtt az idegenellenesség Magyarországon. A felmérés alapján a xenofóbiára a falusiak és a középiskolánál alacsonyabb végzettségűek a legfogékonyabbak.

Soros György ellen hónapok óta folytat közpénzből kampányt a kormány. A Fidesz frakciószóvivője szerint nem emiatt durvult el a közbeszéd.

– Én a Hír TV műsorszerkesztési elveit riasztóbbnak tartom. Hogy nem mindenkit megkérdezve, arányosan és a magyar társadalmat reprezentáló műsort készítenek, hanem ha jól értem, tudatosan durva és vállalhatatlan véleményeket vágnak be. Ne tegyék ezt, sokat árt a közbeszédnek és a közmorálnak.
– Nem gondolja, hogy inkább a kampány árt a közbeszédnek?
– Van-e még kérdés? Nem – fogalmazott Halász János. 

Az Emmi KDNP-s államtitkára szerint a Soros György elleni kampány levezeti az indulatokat, nem pedig szítja őket.

– A kormány meghallgatta az emberek véleményét a nemzeti konzultáció során, itt éppen ezért sokkal kevésbé jellemző az az erőszak vagy az az agresszivitás, amely nyugat-európai országokban mindennapos, hiszen szinte hetente lehet hallani ilyen eseményekről híreket.
– Arra gondolok, ha valaki azt mondja, ezt az embert fel kell akasztani vagy le kell lőni, azt nyilván elítéli, tehát hogy eddig ne menjen el a dolog, azért bármiféle terv van-e?
– Úgy gondolom, ha a valóságról, a valós tényekről őszintén tudunk beszélni, akkor pontosan ezeknek a nem elfogadható módon lévő megfogalmazásoknak tudjuk az elejét venni, hiszen kevesebben fognak akkor extrém vagy elfogadhatatlan módon beszélni – mondta Rétvári Bence.

A kormánypártok nem voltak mindig ilyen elnézők a közbeszéd állapotával kapcsolatban. Mesterházy Attila 2014-es köteles elszólásakor még aggódtak a gyűlöletkeltés miatt.

„Sajnos Gyurcsány Ferenc megjelenésével, porondra lépésével, aki Mesterházy Attila háta mögött lépked két lépéssel, visszatért a magyar közbeszédbe a gyűlölet vagy a gyűlöletkeltés és az erőszakra való hajlam” – jelentette ki 2014 januárjában Hoppál Péter, a Fidesz egykori szóvivője.

A Társaság A Szabadságjogokért jogásza szerint a kormány sorosozó kampánya az uszítás fogalmát nem meríti ki, a gyűlöletkeltését viszont igen. Utóbbit azonban a büntetőjog nem szankcionálja. Bíróságra csak Soros György vihetné az ügyet, ha személyiségi jogai megsértése miatt beperelné a magyar államot.

„A közösség elleni uszítás nevű tényállásnál mindig csoportokat védenek, a gyűlöletkeltés pedig egy büntetőjog által nem szankcionált közlésforma, amely akár egy-egy személy ellen is irányulhat; azt gondolom, hogy jelen esetben az utóbbiról beszélünk” – mondta Döbrentey Dániel, a TASZ jogásza.

A kormány korábbi migrációellenes kampányának egyébként már mérhető a hatása, a Tárki tavaly januári felmérése szerint az idegengyűlölet mértéke rekordot döntött Magyarországon.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!