"A családom nagyon fontos számomra, ők a legfontosabbak, és nem szeretném őket kitenni egy újabb választási tortúrának."
Ezzel indokolta Vörösné Deák Andrea, a kormánypártok korábbi jelöltje, hogy miért nem vállalja az újabb megmérettetést. A választókerületben így helyette Kővári János indul. Ő az elmúlt ciklusban az Összefogás Pécsért – KDNP frakcióvezetője volt a közgyűlésben. A politikus 2010 és 14 között ennek a városrésznek országgyűlési képviselőjeként dolgozott.
Őri László, választókerületi elnök, Pécs, Fidesz: "Kővári Jánosnak a szakmai felkészültsége, közéleti rutinja alkalmassá teszi arra, hogy ebben a helyzetben, az itt élők érdekében megtalálja a hangot Péterffy Attila újraválasztott polgármesterrel ugyanúgy, mint a FIDESZ-KDNP-vel, és Magyarország kormányával."
Kővári feladatának tekinti többek között a választókerületben lévő iskolák, orvosi rendelők felújítását, parkolók, kerékpárutak építését, közösségi terek létrehozását. Kiemelt célja a panelprogram folytatása.
Kővári János képviselőjelölt, Pécs 15. választó kerület: "Rengeteg olyan épület van még itt ebben a városrészben is, amit fel kell újítani. az idő vasfoga most már erodálta részben, részben pedig a klimatikus változások miatt a szigetelés még fontosabbá vált, mint bármikor, és az alternatív energiaforrások. ez az egyik fő feladat, amihez mind önkormányzati, mind reméljük, hogy kormányzati forrásokat is sikerül majd mozgósítani."
A kerületben szeptember 22-én tartják az időközi választást.