2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Belföld

A Jad Vasem Intézet is elítéli László Imre Hitlert méltató kijelentését

„Teljesen helytelen dicsérni vagy felmagasztalni” Adolf Hitler tetteit, jelentette ki a Jad Vasem Intézet vezető történésze a V4NA-nak. A történész arra reagált, hogy nem régiben egy magyar politikus azt mondta: Adolf Hitler megérdemelte, hogy annak idején a Time magazin az év személyiségének választotta.

  • A Jad Vasem Intézet is elítéli László Imre Hitlert méltató kijelentését

„Hitlert a holokausztban betöltött felelőssége, valamint az óriási emberi veszteséggel és pusztítással járó második világháború kirobbantása miatt, teljesen helytelen dicsérni vagy felmagasztalni” – válaszolta Robert Rozett, a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet – Holokauszt Emlékközpont vezető történésze a V4NA kérdésére.

Budapest 11. kerületének baloldali polgármestere, László Imre júniusban egy önkormányzati ülésen kifejtette: Adolf Hitler megérdemelte, hogy annak idején a Time magazin az év személyiségének választotta. A Gyurcsány Ferenc-féle Demokratikus Koalíció politikusa szerint, akinek pártja képviselettel rendelkezik az Európai Parlamentben is, a náci diktátor Németországért tett cselekedetei „elvitathatatlanok”.

Az amerikai Time magazin 1938-ban Hitlert választotta az év személyiségének, ami azóta számos vitának adott alapot. Robert Rozett erre reagálva a V4NA-nak kifejtette: „Nem hiszem, hogy ezt az emberiség javára szolgáló tettei elismeréseként kapta volna”. Hozzátette: 1938-ban írták alá a müncheni egyezményt, amely lehetővé tette Hitler számára, hogy két hullámban (1938-ban és 1939-ben) megszállja Csehszlovákiát. „Abban az időben ez a megállapodás látszólag segített elkerülni a fenyegető háborút. Ez a háború kitörése előtt történt, még mielőtt a holokauszt a maga teljességében megjelent” – fejtette ki a történész a V4NA-nak.

A náci diktátor rémtettei

Hitler nevéhez már több rémtett kötődött, mire a Time 1938-ban az év személyiségének választotta. Két hónappal azután, hogy 1933 januárjában kinevezték kancellárrá, megnyittatta az első koncentrációs tábort a németországi Dachauban. A náci párt elitalakulata, az SS itt tartotta fogva, éheztette és kínozta a náci ideológiával egyet nem értőket és a német zsidókat. A Hosszú kések éjszakáján, 1934 júniusában Hitler kegyetlen módon leszámolt legfőbb politikai ellenfeleivel és kritikusaival. A náci titkosrendőrség megtámadta és likvidálta az SA vezéralakjait, köztük Hitler addigi szövetségesét, Ernst Röhmöt, ezzel a diktátor biztosította teljhatalmát. A háború előkészületeinek részeként náci agitátorok 1937 végétől provokációkba kezdtek Nyugat-Csehszlovákiában, hogy az ott élő németek félelmére hivatkozva Hitler később Németországhoz csatolhassa a Szudéta-vidéket.

Robert Rozett a V4NA-nak megjegyezte, hogy 1939-ben a szovjet kommunista diktátor, Joszif Sztálin volt az év embere a Time szerint. Hangsúlyozta: „személy szerint azt szeretném, hogy a címet a jövőben olyan embereknek adják, akik hozzájárultak a világ fejlődéséhez.”

V4NA

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!