2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Belföld

A húsvét a remény és az újjászületés ünnepe

A húsvét a remény és az újjászületés ünnepe - írta a KDNP frakcióvezetője vasárnap az MTI-nek küldött közleményében.

  • A húsvét a remény és az újjászületés ünnepe

Simicskó István azt közölte, ilyenkor a természet szépsége, a tavasz is mintha ezt a csodát tükrözné. Sajnos az életünket már több mint egy éve meghatározó járvány sok nehézséget, veszteséget és szomorúságot hozott - tette hozzá.

Közölte, úgy érezhetjük, ünnepeink nem teljesek szeretteink, hagyományaink nélkül. Nem szabad azonban, hogy a kilátástalanság és a félelem gondolata eluralkodjék rajtunk - figyelmeztetett.

A húsvét legfontosabb üzenetének azt nevezte, hogy "borúlátó időkben sem adhatjuk fel a hitünket". Jézus kereszthalála után sokan úgy vélték, végleg elment. Feltámadása azonban egy olyan isteni csoda, "kegyelmi ajándék", mely fényt hozott a sötétségbe - fogalmazott. Hozzátette: az élet győzedelmeskedett a halál felett és ezzel örökre megváltoztatta a világot.

Simicskó István közleményében arra hívott fel, hogy 2021 húsvétján "engedjük a szívünkbe a reményt", hogy bár még "rendhagyó módon érkezik hozzánk az ünnep", de hamarosan győzni fogunk a járvány felett. Együtt sikerülni fog! - írta. Áldott húsvétot kívánva azt kérte: "bátorítsuk az elesetteket és osszuk meg ezt a remény másokkal is".

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!