2025. 03. 27. Csütörtök Hajnalka napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Radar 02:30

Belföld

A Horn Gábor vezette Republikon is Fidesz-előnyt mért a békemenet után

Március 16-a és 18-a közötti adatfelvétel után – tehát a március 15-i békemenetet követően – közölte friss közvélemény-kutatását a Republikon Intézet. A Horn Gábor, korábbi SZDSZ-s államtitkár által vezetett intézet felmérése szerint a teljes népesség körében 41 százalék a Fidesz–KDNP, és 39 százalék az egységes ellenzék támogatottsága.

  • A Horn Gábor vezette Republikon is Fidesz-előnyt mért a békemenet után

– A megelőző hónaphoz képest ugyanakkor minimális mértékben, 1 százalékponttal nőtt a Fidesz–KDNP támogatottsága a teljes népesség körében, az Egységben Magyarországért támogatottsága változatlan maradt, ahogyan a bizonytalanok aránya is, utóbbi 16 százalék.

Eközben

a pártválasztók körében 49 százalék a Fidesz, és 46 százalék az Egységben Magyarországért támogatottsága.

Tehát itt is 1 százalékponttal nőtt a Fidesz támogatottsága február óta, míg az ellenzéki összefogás támogatottsága nem változott – írta a felmérés eredményeit elsőként bemutató Telex.

A Republikon Intézet szerint 

azon múlik a pártszövetségek szereplése, hogy melyik oldal tudja a saját szavazótáborát hatékonyabban mozgósítani, 

és a bizonytalanokat megszólítani.

A felmérés számai alapján szembetűnő, hogy két lista éri el a parlamenti küszöböt, a Fidesz–KDNP és az Egységben Magyarországért listája. Értékelésük arról nem szól, hogy a mandátumarányokra ez milyen hatással lenne, de elemzői előrejelzések szerint az, hogy 

a pillanatnyi állás szerint a Mi Hazánk és az Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) nem jutna be a parlamentbe, csökkenti a patthelyzet kialakulásnak valószínűségét. 

A liberális intézet azt is mérte, hogy milyen magas részvétel várható. – Ha most vasárnap lennének a választások, az elmúlt hét alapján 

a válaszadók 67 százaléka biztosan elmenne, 

18 százaléka valószínűleg elmenne, 8 százalék valószínűleg nem menne, 2 százalék biztosan nem voksolna, és további 5 százalék nem tudja, vagy nem válaszolt a kérdésre – írták. 

Négy éve csaknem 70 százalékos volt a részvétel az országgyűlési választásokon. 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Emelkednek majd a BKK-jegyárak

Emelkednek majd a BKK-jegyárak

Június elsejétől emelkednek a fővárosi közösségi közlekedés jegyárai, de a bérletekért fizetendő díjak nem változnak, továbbá októbertől a bérlettel nem rendelkező utasoknak többet kell majd fizetniük a Repülőtéri Expresszen - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén, amelyen a képviselők egyhangúlag elfogadták a Budapesti Rendőr-főkapitányság múlt évről szóló beszámolóját.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!