2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

A holokauszt a világtörténelem egyik legértelmetlenebb és legbrutálisabb pusztítása volt

A világtörténelem egyik legértelmetlenebb és legbrutálisabb pusztításának nevezte a holokausztot az emberi erőforrások minisztere a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából tartott vasárnapi megemlékezésen, a budapesti Terror Háza Múzeum előtt.

  • A holokauszt a világtörténelem egyik legértelmetlenebb és legbrutálisabb pusztítása volt

"Történelmünk legsötétebb korszakai akkor következtek be amikor az emberiség egy része megfeledkezett saját múltjáról, évezredes hagyományairól, alapértékeiről, Istenbe vetett hitéről, és úgy gondolta, önös, önző érdekei alapján maga veheti át a világ irányítását" - mondta Kásler Miklós.

A miniszter úgy fogalmazott, a véres huszadik században két diktatúra jött létre, amelyek emberek tízmillióit nyomorították meg és pusztították el: az internacionalizmus és a nemzeti szocializmus. Hangsúlyozta: az áldozatok mellett azokra is emlékezni kell, akik "emberek maradtak az embertelenségben", és segítették, mentették az üldözötteket mindannyiunk példaképeivé válva.

Sorsuk azt bizonyítja, hogy ha az emberiség megtartja értékeit és cselekedeteinket a szeretet vezérli, képesek vagyunk "csodákat végrehajtani" a legszörnyűbb időkben is - jelentette ki.

Kásler Miklós kiemelte: meg kell ismertetnünk a következő nemzedékekkel a példaértékű hősök tetteit, mert csak így biztosíthatjuk, hogy "az emberiség ne térjen le az igaz útról", ne vegyék át az irányítást újra az ember- és istentelen eszmék, és ne ismétlődjenek meg a huszadik század nagy tragédiái.

Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija arról beszélt, hogy a zsidó hagyományokban és a zsidó vallásban - ezen keresztül a zsidó-keresztény civilizációban is - alapérték a történelmi emlékezet kötelessége.

Kitért arra: a Medián "antiszemitizmus attitűdre" vonatkozó, 2006-ban végzett közvélemény-kutatásában a megkérdezettek 14 százaléka gondolta azt, hogy nem is voltak gázkamrák, és 9 százalékuk szerint a holokauszt borzalmait a zsidók találták ki. Tizenegy évvel később, 2017-ben már a megkérdezettek 22 százaléka gondolta, hogy nem léteztek gázkamrák, és 17 százalékuk vélte úgy, hogy ezeket a borzalmakat a zsidók találták ki - mondta.

Köves Slomó rámutatott: a történelem borzalmaira való emlékezés, ha csupán teher, akkor sokszor a fordított hatást éri el. Azokra szerinte úgy és akkor érdemes emlékezni, "ha a vastag sötétségben meg tudjuk találni azokat a kicsiny lángokat", amelyek saját személyes életünkben is példát, erőt, és morális tanítást tudnak adni. Erre említette példaként Ferenczy Bénit és feleségét, aki élete kockáztatásával - mások mellett - három tizenéves magyar zsidó kisfiút rejtett el Budapesten, megmentve életüket.

Tallai Gábor, a Terror Háza Múzeum programigazgatója az MTI-nek elmondta: 2007-től emlékeznek meg évről évre emlékkoncerttel a holokauszt magyarországi áldozatairól, és azokról az életmentőkről, akik "átmentették lelkiismeretünket a huszonegyedik századba". Az elmúlt években többek között Raoul Wallenberg, Mindszenty József, Slachta Margit, Salkaházi Sára és Karády Katalin példáját állították a figyelem középpontjába.

Az idei emléknapon Palya Bea és zenésztársai, valamint Fabényi Réka vezetésével az értelmileg sérült fiatalokból álló Parafónia Zenekar is fellépett.

MTI/Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!