2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

A szabadság bolond körei 03:00

Belföld

A holdudvar befolyásolta a baloldalt

A baloldali pártok körüli holdudvar beszélte le a képviselőket, hogy megszavazzák a koronavírus törvényt - derül ki az Informátor legújabb adásából. A törvénytervezet elkészültét több hétpárti egyeztetés előzte meg, amelyeken az ellenzéki pártok még konstruktívan álltak hozzá a munkához, azonban az együttműködés gyorsan megakadt miután a baloldali értelmiség kritikákat fogalmazott meg a kormány törvénytervezetével szemben.

  • A holdudvar befolyásolta a baloldalt

Szerintem az ellenzéket foglyul ejtette a saját maga radikális és hisztérikus véleményvezér és politikusi közege - vélekedik Orbán Balázs, a miniszterelnökség miniszterhelyettese.

A veszélyhelyzet kihirdetését követően a kormány az ellenzéki pártok bevonásával törvényt alkotott a rendkívüli jogrend megerősítésére, ezt nevezik a koronavírus elleni védekezésről szóló törvénynek. A parlamentnek a rendeletet már ezen a héten el kellett volna fogadnia, ezt azonban az ellenzék megakadályozta azzal, hogy nem szavazta meg a parlamenti munka napirendjétől való eltérést. Az Informátornak nyilatkozó politikusok és szakértők szerint a baloldali pártok korábbi pozitív hozzáállását a körülöttük lévő holdudvar befolyásolta negatív irányba.

Ami történt az nagyon szomorú amit tettek az pedig nagyon meglepő. Ez minden józan ésszel de még politikai számítással és végképp a felelősség kérdésével szembemegy. Azért is volt meglepő, mert a hétpárti egyeztetésen nem ebben a szellemben zajlottak, valami megváltozott az első alkalommal nem volt semmi kifogásuk a törvénnyel kapcsolatban. Aztán az én meglátásom szerint, de ez csak feltételezés, jött ez az álcivil, álértelmiségi közegük, Magyar György és társai, meg mindenféle designerek, meg nem tudom kicsodák, akik kívülről felelősség nélkül bekiabálva elmondták a tutit, és az egész ellenzékre ez hatást gyakorolt

- mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.  

Hasonlóan vélekedik a történtekről Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója is.

A pártpolitikai ellenzék, a balliberális ellenzék az már megint a saját fakenews, hírhamisító sajtójának és kotnyeleskedő, eltartott kisujjal fészkelődő értelmiségének a befolyása alá került. Ugye egyre másra jelentek meg cikkek, írások, amelyek azzal zsarolták az ellenzéki politikusokat, hogyha megszavazzák ezt a törvényjavaslatot, akkor soha többet nem fognak ezekre a pártokra szavazni a különböző újságírók, értelmiségiek, civilek stb. És annyira gyenge a pártpolitikai ellenzék, hogy ezeknek a véleményeknek a hatása alá került és egy testtartás módosítást hajtott végre és teljesen elutasítóvá vált a javaslattal szemben

- fogalmazott az Alapjogokért Központ igazgatója, Szánthó Miklós.  

A baloldali holdudvar a törvénnyel kapcsolatban a kritikákat fogalmazott meg, szerintük az elősegíti az orbáni diktatúra kiépítését, csorbítja a sajtószabadságot, illetve kifogásolták azt is, hogy miért nincs időkeret megszabva. Lattman Tamás, a törvény elleni petíció egyik aláírója szerint pedig szükségtelen a törvény megszavazása.

Szerintem ez a jogalkotási javaslat, ez a törvényjavaslat az országgyűléshez az alaptörvénnyel ellentétes, szükségtelen, indokolatlan és nincsen benne olyan, amit egyébként a kormány a mostani veszélyhelyzet során ne tudna végrehajtani és szükséges lenne

- mondta Lattmann Tamás, nemzetközi jogász. 

Részemről személy szerint én ezt büszkén vállalom, hiányzik az a fajta politikai bizalom, ami a jelenlegi helyzetben kiterjesztettebb hatalmat biztosítana a kormánynak.

A nemzetközi jogász bizonyítani nem tudja, hogy komoly hatást gyakoroltak volna az ellenzéki képviselőkre, de bízik benne, hogy így történt.

Szeretnék hinni benne, hogy valami köze az ellenzéki politikusok gondolkodásának befolyásolására van hatásom, hogyha elmondom ez miért egy nagyon problémás javaslat. Nyilván nem tudok bizonyítani, biztos hogy valami hatása van a dolgoknak

- tette hozzá a jogász. 

Az ellenzéki lépés ellenére a parlament a kedden ismét szavaz a törvényről, akkor már kétharmados többség is elég az elfogadáshoz.

t

HírTV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

A Napi aktuálisban immár ma másodszor vendég volt Zila János elemző, Alapjogokért Központ és Szentiványi István külpolitikai szakértő, akikkel a "Vita a NatCon jelentőségéről" témában beszélgetett Velkovics Vilmos műsorvezető.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Rétvári Bence szerint felelőtlenek az oltásellenes csoportok + videó

Rétvári Bence szerint felelőtlenek az oltásellenes csoportok + videó

A parlamenti államtitkár hangsúlyozta: "Láthatóan idén sokkal több eljárást indítottak az oltások ellen és sokkal szervezettebbek. Álhíreket terjesztenek, részletes leírásokat tesznek közzé az interneten, hogyan kell akadályozni az oltás beadását. Ez óriási felelőtlenség."
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!