2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Belföld

A Gyurcsány-lista a baloldali média segítségével hátráltatná a hatékony járványkezelést

Gyurcsány Ferenc és szövetségesei – a politikai haszonszerzés reményében – hónapok óta oltásellenes kampányt folytatnak. Ennek keretében egyebek mellett országgyűlési határozati javaslatban követelték a kínai vakcina alkalmazásának mellőzését. Fekete-Győr András azt kezdeményezte, hogy Brüsszel engedélye nélkül hazánk ne vásároljon Szputnyik V oltóanyagot, a párbeszédes Tordai Bence szerint Szijjártó Péter külügyminiszter az „orosz vakcináról szóló propagandával etette a magyarokat”. A Demokratikus Koalíció januárban aláírásgyűjtésbe is kezdett a Sinopharm védőoltás hazai betiltása érdekében. Ugyan napjainkban a baloldal már finomított álláspontján, és az utóbbi petíció is elérhetetlenné vált, márciusban több balliberális médium nyílt levélben kezdeményezte a miniszterelnöknél, hogy az újságírókat és forgatócsoportokat engedjék be a kórházak COVID-osztályaira, valamint az oltópontokra. A Századvég feltérképezte, hogy milyen összefüggés lehet a baloldali pártok védőoltásokkal kapcsolatos „pálfordulása” és a hozzájuk köthető sajtóorgánumok akciója között.

  • A Gyurcsány-lista a baloldali média segítségével hátráltatná a hatékony járványkezelést

Álhírek és oltásellenesség

Már 2020 tavaszán, a koronavírus-járvány kezdetekor megfigyelhető volt, hogy a baloldal a felelős járványkezelés támogatása helyett – szavazatszerzési lehetőséget látva a pandémiában – különböző politikai játszmákba fogott. Ennek egyértelmű jele volt az álhírek, kamuvideók, valamint félrevezető vélemények terjesztése, a rendkívüli helyzet által indokolt különleges jogrendi berendezkedés sorozatos támadása, továbbá a közegészségügyi és gazdasági válsághelyzet okozta kihívások politikai szempontoknak történő alárendelése.

Miután egészségügyi szakemberek egyöntetű véleménye alapján nyilvánvalóvá vált, hogy a koronavírus legyőzésének a kulcsát a védőoltások jelentik, Gyurcsány Ferenc és partnerei kommunikációjában – a korábban követett stratégiájuk egyenes folytatásaként – megjelentek az oltásellenes, egyes vakcinák iránti közbizalom rombolását célzó hangok. A szakmai szempontok zárójelbe tételét jelzi, hogy a balliberális tömb annak ellenére indított hadjáratot a Szputnyik V és a Sinopharm vakcinákkal szemben, hogy a szóban forgó oltóanyagok hazai alkalmazását engedélyező Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) több mint 70 éve garantálja a magyar gyógyszerbiztonságot, a hatóság gyakorlata pedig világszínvonalúnak tekinthető.

 

A magyarok bíznak a vakcinákban

A baloldali pártok által remélt népszerűségnövekedés azonban elmaradt, politikai üzeneteik nem találkoztak a magyar választók döntő többségének elvárásaival. Ennek magyarázata több tényezőre vezethető vissza. Ahogy a Századvég márciusi, 1000 fős, reprezentatív közvélemény-kutatása rámutatott, a magyarok közel háromnegyede (73 százaléka) elfogadhatatlannak tartja, hogy a koronavírus-járvány alatt egy politikus vagy más közszereplő oltásellenes legyen, továbbá a megkérdezettek 62 százaléka úgy gondolja, hogy emberéletek múlhatnak azon, hogy politikusok vakcinák ellen kampányolnak, és megkérdőjelezik a magyar szakhatóság által jóváhagyott oltóanyagok hatékonyságát. Tovább árnyalja a képet, hogy a magukat beoltatni tervezők, vagy a már beoltottak 71 százaléka elfogadná illetve elfogadta a felajánlott orosz vagy kínai vakcinát. Ezen felül valószínűsíthető, hogy a választópolgárok többsége érzékelte, hogy a baloldal koronavírussal kapcsolatos prognózisaira a valóság rendre rácáfol, amely tovább rombolta az amúgy is hitelességi problémákkal küzdő ellenzéki erők tekintélyét.

E fejleményeket felismerve egy régi recepthez nyúlt a Gyurcsány-szövetség. A 2018-as országgyűlési választások előtt a baloldal igyekezett palástolni a tényt, hogy 2015-ben a migrációs krízis kirobbanásakor hevesen támadták a nemzeti kormány által felépített biztonsági határzárat (amely azóta is kulcsszerepet játszik az illegális migránsok kontrollálatlan beáramlásának megakadályozásában), napjainkban pedig az oltásellenességük elkendőzésébe kezdtek bele, látva az eddig követett irányvonaluk politikai eredménytelenségét. Gyanítható ugyanakkor, hogy e „pálfordulás” nem az oltásellenes, illetve a hatékony védekezés hátráltatására irányuló nézeteik valódi feladását jelenti a balliberális erők részéről, hanem a staféta átadásának kísérletét a hozzájuk közel álló médiumoknak.

 

Gyurcsányék szolgálatában a baloldali média

Az elmúlt években is megfigyelhető volt, hogy a baloldali sajtó – a balliberális pártok segédhadaként – aktívan részt vett a politikai napirend alakításában, a kormányellenes politikai agenda népszerűsítésében. Miután sajtóorgánumok nem mérettetik meg magukat a választásokon, kockázat nélkül felvállalhatják olyan közéleti álláspontok, üzenetek közvetítését, amelyek a baloldali politikusok népszerűségét hosszú távon megtépáznák. Ezek alapján feltételezhető, hogy a balliberális médiumok korábban említett terve (amely a kórházakban és oltópontokon történő kamerázást célozza) nem más, mint a Gyurcsány-lista tehermentesítése, a hatékony járványkezelést hátráltató politikai magatartás újságírók általi folytatása, méghozzá a politikai népszerűségvesztés esetleges kockázata nélkül. E húzásnak köszönhetően a balliberális politikusok tehát úgy igyekeznek lerázni magukról az oltásellenességet, hogy ezt politikai értelemben nem számonkérhető szereplők, a baloldali média képviselői folytatják tovább.

Ennek fényében kijelenthető, hogy a Gyurcsány vezette baloldal emberéleteket és munkahelyeket veszélyeztető politikai hazárdjátéka nem ért véget, legfeljebb átalakult. A baloldali tömb számára a hatalom megragadásának szándéka továbbra is felülírja a koronavírus legyőzésének, és Magyarország mielőbbi talpra állásának szempontját.

Századvég

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

Lukács Sándor: "A kincs az az üzenet, amit át tudunk adni úgy a lelkekben minél tovább megmaradjon. És te, Gézus… ezeknek az üzeneteknek katartikus átadója voltál... A jó Isten legyen veled."
Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Agrárfórumot tartottak Kunmadarason + videó

Jakab István rámutatott: A feliratkamara megerősítésre került, kamarai falugazdász hálózat megerősítésre került és a falugazdászok mint falugazdász szaktanácsadók végzik április elsejétől a munkájukat.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!