2021. június 12.,
szombat, Villő napja

A főpolgármester csak Gajdának hisz

2019. december 7., szombat 07:39

A nyomozás érdekében az ismeretlen tettessel szemben folytatott eljárásról bővebb információt nem adunk – ezt válaszolta a Magyar Hírlap megkeresésére az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a kispesti hangfelvételek kapcsán indult nyomozásokról. Mint tegnap a lap megírta, az ORFK kábítószerrel történő visszaélés, míg a Nemzeti Nyomozó Iroda gazdasági vesztegetés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.

Az ORFK még a nyomozások határidejéről szóló kérdéseinkre sem adott választ a büntetőeljárási törvényre hivatkozva. Időközben a kispesti önkormányzatnál az MSZP-ből kizárt Lackner Csabát még a múlt héten visszahívták az önkormányzati bizottságból, ugyanakkor az önkormányzatot vezető ellenzéki pártoknak és Gajda Péter szocialista polgármesternek meg sem fordult a fejében, hogy a szintén szocialista Kránitz Krisztiánt, a kispesti vagyonkezelő „Mr. 40 százalékként” emlegetett igazgatóját és a Közpark Nonprofit Kft. vezetőjét – a cégnél 43,5 millió forintos sikkasztás miatt nyomoznak – kizárják a pályázat lehetőségéből.

Karácsony Gergely főpolgármester korábban elismerte, a korrupciós pénzek visszaosztásáról beszélő Lackner Csabáról „kiderült, olyan vádakkal illette őt az élet, amelyek megalapozottnak bizonyultak”. Csakhogy Lackner Csaba arról is beszélt, hogy hogyan osztott vissza hárommillió forintot egy beruházásból Kispest szocialista polgármesterének, Gajda Péternek. Karácsony, amikor a Hír TV erről kérdezte, sietősre fogta lépteit. Karácsony hat nappal a választás előtt azt állította, Gajda nem ismerte fel Lacknert a videón és a hanganyagon.

Magyar Hírlap