2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

A Fidesz hívei egész megszerették a putyini Oroszországot

Hír TV

2018. március 17., szombat 18:59, frissítve: vasárnap 07:50

Nyolc év kormányzás után a Fidesz hívei inkább az egykori KGB-s Vlagyimir Putyin vezette Oroszországgal szimpatizálnak, mint az Egyesült Államokkal vagy a nyugat-európai nagyhatalmakkal. A Medián 1200 embert kérdezett meg a keleti nagyhatalomról – a kormánypárti szimpatizánsok véleménye ma már jelentősen eltér a magyarok többségének véleményétől.

„Ha nem tévesztjük szem elől ’56 eszméit, olyan kormányt választhatunk magunknak, amely azonnali tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonulásának haladéktalan megkezdéséről”

– íme egy részlet Orbán Viktor egyik leghíresebb beszédéből, amely Nagy Imre újratemetésén hangzott el. Az ’56-os forradalom szellemiségét majd két évtizeddel később, a Gyurcsány-kormány idején is magáénak érezte a Fidesz elnöke. Az orosz gázvezetékről szóló szerződés aláírásának napján azt mondta, nem lehet az oroszokkal olyan szerződést kötni, amelyet tíz évre titkosítanak.

„Aki elveszi tőlünk és a választott képviselőktől a valóság megismerésének jogát, 48 órával az aláírás előtt jelenti be, hogy valami egyáltalán készülődik, az valójában puccsot hajt végre a magyar alkotmányos renddel, a magyar népképviselőkkel és az egész magyar néppel szemben” – emelte ki.

A 2010-es kormányváltás után azonban évenkénti magyar–orosz csúcstalálkozók következtek. Az orosz hitelből megvalósuló paksi bővítésről szóló iratokat pedig már az Orbán-kormány titkosította. A kormánypárt képviselőjelöltje mégis állítja: nincs orosz befolyás Magyarországon.

– A kormány azon dolgozik, hogy csökkentse az Oroszországgal kapcsolatos energiafüggőséget, és máshonnan be tudjuk szállítani például a gázt.
– De a Paks II. kapcsán pont az oroszokkal köteleződik el a magyar kormány.
– De ez nem orosz befolyást jelent, hanem […] hogy meg tudjuk védeni a rezsicsökkentés eredményeit, és egy nagy beruházás, amely a jövőről szól – emelte ki Zsigó Róbert képviselőjelölt.

Az orosz kapcsolat észszerűsége mellett a külügyminiszter is gyakran érvel.

„Szoktak érvelni azzal, hogy pragmatikus orosz kapcsolatokra van szükség, ez így van. Mindazonáltal azt gondolom, a világ összes országával kell tudnunk beszélni. Mindig annak a diplomáciának voltam a híve, amelyben emberek és országok tudnak egymással beszélni. Viszont azt hangsúlyozom, hogy ez nem pragmatikus kapcsolat, ami most zajlik” – nyilatkozta Szél Bernadett, az LMP miniszterelnök-jelöltje.

A 444.hu számára készült Medián-felmérés szerint a lakosság többsége elutasító Oroszországgal szemben, és inkább a nyugat-európai nagyhatalmakkal szimpatizál. A Fidesz szavazóinak többsége azonban más véleményen van, a közepesnél jobbra értékeli Oroszországot, Moszkva vezető szerepét kívánatosnak tartja, és ha választania kell az Egyesült Államok és Oroszország között, akkor inkább az utóbbival szövetkezne.

„Mindez nem csoda, hiszen a pártok közül a Fidesz az, amely politikai kultúrájában egyre inkább az orosz modellt követi, és a demokrácia határait feszegető vagy a diktatúrába át-átlépő hatalomgyakorlási módot választja. Látjuk ezt a kampányidőszakban is, illetve látjuk az Állami Számvevőszék bírságában is, amely talán az egyik legfrissebb bizonyítéka” – emelte ki Dúró Dóra jobbikos országgyűlési képviselő.

A felmérésből kiderül az is, hogy a Fideszt leszámítva nincs olyan hazai politikai erő, amelynek a hívei úgy látják: a magyar társadalom egy erős orosz hatalom létezésében lenne érdekelt.

„Oroszországgal semmi baj nincsen. Azzal a politikai kultúrával van probléma, amelyet az orosz kormány és a magyar kormány is próbál megvalósítani. Ez a vezérelvű, autokratikus vezetés. Ezzel természetesen a Demokratikus Koalíció és a mi szavazótáborunk egyáltalán nem tud azonosulni” – emelte ki Rónai Sándor, a DK helyettes szóvivője.

Az orosz kapcsolat alakulásáról a Direkt36 közölt hosszú cikket a napokban. A lapnak nyilatkozó elemzők szerint Orbán Viktort inspirálta Vlagyimir Putyin hatalomra jutása, és az első, 2009-es kapcsolatfelvétel után 2010-ben már úgy alakított kormányt, hogy nyugat helyett inkább keleten igyekezett szövetségeseket keresni.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!