2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

„A diktatúrát követi az ORÖ”

2017. október 12., csütörtök 21:46, frissítve: csütörtök 22:55

Papírjuk van róla hogy szabálytalanul működnek, mégsem hívnak össze új közgyűlést, a háttérből pedig továbbra is Farkas Flórián irányít – ezt mondja a kettészakadt Országos Roma Önkormányzat több képviselője is.

A szervezet májusi üléséről kitiltották a nyilvánosságot, ezután több politikus a kormányhivatalhoz fordult. A hivatal válaszlevele szerint a nyilvánosság kizárásával súlyos eljárási jogszabálysértést követtek el, ezért az ülés megismétlését és a határozatok újratárgyalását tartják indokoltnak. Új közgyűlést viszont azóta sem tartottak.

„Ha a képviselőket nem illeti meg a szólásszabadság, a saját önálló véleményüknek az elmondása, akkor ez nem jogállam, hanem diktatúra És a cigányok, a magyarországi cigányok, az ORÖ a magyar kormány után megy a diktatúra követésében, hiszen látjuk, hogy sajtóorgánumoknak nem hajlandók válaszolni politikusok. Mert azt mondják, hogy a Hír TV-nek, ATV-nek meg mit tudom én, kinek nem nyilatkozom….Hát milyen világban élünk?” – mondta Lakatos Oszkár ORÖ-képviselő.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!