2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

A diákok is ezreket vonzottak az utcára

Hír TV

2018. március 15., csütörtök 22:16, frissítve: csütörtök 23:00

Több ezer ember vett részt az Operához szervezett diáktüntetésen, ahol a beszédek után a spontán vonulás mellett döntött a tömeg, és a Nemzeti Múzeumhoz mentek. Néhány diák a múzeum lépcsőjére is bejutott.

A diákok néhány héten belül harmadszorra hívták utcára az embereket az oktatás helyzete miatt. Ám ezúttal a demonstrációval egy időben megemlékezést is tartottak az operaház előtt.

Amikor március 15-én megemlékezünk a hősökről, akkor tudnotok kell, hogy a hősök méltó utódai ti vagytok – hangoztatta Tarnay Kristóf Ábel, az egyik szervező.

A Független Diákparlament a választási részvételre buzdított a tüntetésen.

Meddig tűrje el egy fiatal, hogy ne törődjenek vele, hogy megalázzák? Meddig várnak még azzal, hogy kényszerből véglegesen külföldre költözzenek? Ez már nem csak a diákokról és nem csak iskolán belüli problémákról szól. Ez már az egész országot és az egész jövőt érinti. 2018. január 19-én az Y generáció belépett a közéletbe, és egyértelművé tette, hogy betelt a pohár – mondta Ország Olivér, a Független Diákparlament szóvivője.

A beszédek után a szónokok osztályozták a kormány oktatáspolitikáját.

A tömeg ezután a Nemzeti Múzeumhoz indult, hogy ott is felolvassák követeléseiket és hogy elszavalják a Nemzeti dalt.

A tüntetőkhöz közben az ellenzéki pártok megemlékezésein részt vett civilek is csatlakoztak. És közösen, rendőri kísérettel vonultak végig Múzeum körúton.

Saját 12 pontjuk mellett a márciusi ifjak követeléseit is felolvasták a Múzeumkertnél.

A tüntetés rendbontás nélkül, békésen zajlott.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!