2023. 12. 09. Szombat Natália napja
Jelenleg a TV-ben:

Fel a fejjel

Következik:

Poltikai hobbista 21:10

Belföld

A bürokrácia csökkentésére készül a kormány

A bürokrácia csökkentésére készül a jövő évi költségvetésben a kormány. A magyar közigazgatás ugyanis az uniós átlag dupláját költi ügyintézésre. Sajtóértesülések szerint a mai kormányülésen megkezdték a szociális ellátórendszer átalakítását és a büdzsé tervezetének véglegesítését is.

A miniszterelnök már múlt hét pénteken arról beszélt a közrádióban, hogy az önkormányzati választás után fel kell gyorsítani a kormány munkáját. „Azt várom a kormányzattól, hogy gyorsítsa fel a működését, és azt várom, hogy miközben gyorsítja a működését, kövesse azt az irányvonalat, ami az emberek kormányzati munkába bevonását jelenti. Lesznek nemzeti konzultációk, lesznek egyeztetések” – mondta Orbán Viktor.


Szintén még a választás előtt jelentette be Lázár János, hogy a kormány egy nagyszabású „bürokrácialebontó csomagot” készít. A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint ennek érdekében némileg átalakítanák a közigazgatást, az értelmetlen és felesleges jogszabályokat pedig eltörölnék. Ezt kedden megerősítette a Fidesz ügyvezető alelnöke is. „Egy sor olyan eljárás, szabály, jogszabály, rendelet, végrehajtási utasítás van, amelynek a betartása sok pénzbe kerül, de teljesen értelmetlen. És ha ezeket megszüntetjük, akkor azt gondoljuk, hogy GDP-arányosan jóval kevesebbet költünk adminisztrációra, bürokráciára, eljárásokra, illetékekre stb., és ez ott marad a gazdaság szereplőinél” – fogalmazott a Fidesz ügyvezető alelnöke.

Kósa Lajos a TV2 Mokka című műsorában azt mondta: Magyarország – GDP-arányosan – 10 százalékot költ ügyintézésre, miközben az uniós átlag ennek kevesebb mint a fele. A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint így csak a bürokrácia megfelezésével a GDP 5 százalékát másra lehetne költeni. Kósa Lajos szerint mindez nem okozna majd leépítéseket a közszférában. „Átcsoportosítást jelenthet. Mert vannak olyan területek, ahol látszik, hogy további foglalkoztatásra lenne szükség, és máshonnan, ahol úgy látszik, én úgy látom, hogy jelentős többlet van” – tette hozzá.

A kormány kedden egész nap a Művész utcai vendégházában ülésezett. A maratoni hosszúságú tanácskozásról hivatalosan nem közöltek semmit, de sajtóértesülések szerint a miniszterek megkezdték a 2015-ös költségvetés véglegesítését. A büdzsé tervezetét ugyanis a hónap végéig kell a kormánynak beterjeszteni a parlament elé.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!