2023. 12. 10. Vasárnap Judit napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Sajtóklub 19:10

Belföld

A bíróság kimondta, bűnös Juhászné Lévai Katalin

Első fokon bűnös, és megrovást kapott Juhászné Lévai Katalin, a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés korábbi elnöke, volt szocialista országgyűlési képviselő. A politikust azért ítélték el, mert 2004-ben valótlan tartalmú iratokat írt alá a cégbíróságon a felügyelete alá tartozó megyei fejlesztési ügynökség könyvvizsgálójával kapcsolatban.

Az őt ért erkölcsi sérelmek miatt akarta kizáratni a sajtót a teremből Juhászné Lévai Katalin és védője, de ezt elutasította a bíró. A szocialista politikust közokirat-hamisítással vádolják. 2003-ban ő vezette a területfejlesztési tanácsot, az ügynökség lecserélte a könyvvizsgálóját, a változást azonban nem vezették át a cégnyilvántartásban. Juhászné védője, aki hangfelvételhez nem járult hozzá, azt mondta: ügyfele a jogszerűség helyreállítása miatt írta alá a közokiratot.

Hornyák Zsolt bíró ugyanazt a büntetést szabta ki Juhászné Lévai Katalinra, mint amit az ügy másik két szereplője, egy ügyvéd és az ügynökség akkori ügyvezetője kapott korábban. A bíró azzal indokolta a döntését, hogy Juhászné tudta, hogy valótlan tartalmú okiratot nyújtanak be a cégbírósághoz.

Az ítéletet az ügyész elfogadta, Juhászné Lévai Katalin és védője nem. Az ügy másodfokon a Debreceni Törvényszéken folytatódik.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

„Lehidaltak” a franciák egy Orbán-interjút olvasva

„Lehidaltak” a franciák egy Orbán-interjút olvasva

A Le Point francia hetilap jelentetett meg interjút Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel. Az olvasók a cikk alatti hozzászólásokban, illetve egyéb online felületeken teljesen elképedtek, hogy egy olyan Orbánt olvashattak, akivel eddig nem találkoztak a francia sajtóban - mutatott rá a Magyar Nmezet.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Új alap segíti a családokat

Új alap segíti a családokat

Eddigi családpolitikánkat a jövőben kiegészítjük egy olyan alappal, amely a testi, lelki és szellemi egészséget szolgálja, hiszen erre kell és lehet építkezni - mondta Hornung Ágnes vasárnap egy fővárosi rendezvényen.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!