2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Belföld

A baloldal fenyegetőzése ellenére egyetlen bírósági per sincs az Elk.rtuk miatt

Minket számtalan perrel fenyegettek meg már a film készítése során is, de azóta sincs egyetlen per sem folyamatban a Megafilm ellen, a személyem vagy producertársam, Helmeczy Dorottya ellen. Tehát ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy ez a film valós történeten alapul. Nem lehet rajta vitatkozni – jelentette ki Kálomista Gábor producer az Origónak adott interjúban. Az Elk.urtuk című politikai krimi társproducere a film TV2-n való sugárzása kapcsán hozzátette, hogy a baloldaltól most is számítanak majd kritikára, ennek ellenére a film éli az életét, sikeres és az emberek szeretik. Kálomista Gábor arról is beszélt az Origónak, mit gondol arról, hogy Magyarország Érdemes Művésze díjban részesült Gubás Gabi Jászai Mari-díjas színművész, aki Dobrev Klárát alakítja a filmben. A producer szerint az Elk.rtuk jó film, érdemes megnézni.

  • A baloldal fenyegetőzése ellenére egyetlen bírósági per sincs az Elk.rtuk miatt

Március 14-én a TV2 is sugározni fogja az Elk.rtuk című filmet. Minek köszönhető, hogy bemutatják a filmet a kereskedelmi csatornán?

Ez a film éli az életét, de egyébként minden film így „viselkedik". Először moziban vetítik, azután különböző platformokon szerepel, és végül a kereskedelmi csatornák is a műsorukra tűzik. Bármelyik televízió, nem muszáj, hogy kereskedelmi legyen. Egy filmnek ez az útja.

A filmet a hazai premier után nagy sikerrel mutatták be Brüsszelben, Los Angelesben és Erdélyben is. Milyen volt a fogadtatása?

Sőt, azóta már a Vajdaságban és Szlovákiában is vetítik a filmet. Amennyit tudunk róla, hogy nagyon

NAGY SZERETETTEL FOGADTÁK, ÉS NAGYON JÓ VISSZHANGJA VOLT.

Rengeteg telt házas vetítés volt, úgyhogy nagyon érdekes, hogy gyakorlatilag még a tv-premierrel egy időben is vannak vetítések Erdélyben, Szlovákiában és a Vajdaságban. Azt gondolom, hogy

EZ A FILM NAGYON JÓL MŰKÖDÖTT, ÉS HOZTA AZT, AMIRE SZÁMÍTOTTUNK.

Hányan látták a filmet a mai napig?

Amit a most rendelkezésünkre álló adatok alapján mondhatok az az, hogy átlépte a 150-160 ezer feletti nézőszámot a mozikban. A pontos számok akkor lesznek meg, amikor a forgalmazók elszámolnak a vetítésekkel.

A Megafilm 2021. december 30-i közleménye alapján az Elk.rtuk volt a 2021-es év legnézettebb magyar filmje. Miben áll a film sikere?

A POLITIKAI KRIMI JÓ MŰFAJ, HISZEN MEGTÖRTÉNT ESEMÉNYEKEN ALAPUL, ÉS A VILÁG SZÁMOS ORSZÁGÁBAN MŰKÖDIK.

Nálunk nem csináltak még hasonlót, pedig az, hogy a közelmúlt eseményeit veszi górcső alá a történet, abból táplálkozik, az szerintem

SOKKAL TÖBB EMBERT MEGÉRINT. FŐKÉNT AZOKAT, AKIK RÉSZESEI VAGY ELSZENVEDŐI VOLTAK ANNAK A CSELEKMÉNYSOROZATNAK, AMI 2006-BAN MEGTÖRTÉNHETETT MAGYARORSZÁGON.

Ez a tény is fokozta az érdeklődés. A másik oka a magas nézőszámnak az, hogy a mozi a fiatalok terepe, és ők meg is találták az Elk.rtukban azt a szálat - akár a szerelmit, akár a történelmi részt -, amelyik megérintette őket. Mindannyian nagy örömmel néztük, hogy rengeteg fiatal volt kíváncsi a filmre, és reagált rá.

Azt gondolom, hogy attól tud egy film sikeres lenni, ha olyan problémákkal foglalkozik, amelyek velünk élnek. A 2006-os események pedig még mindig mély tüskeként benne vannak a magyar nép lelkében.

A március 14-i TV2-es sugárzás kapcsán számítanak a baloldaltól ismételt támadásokra? Hiszen korábban láthattuk, hogy már a bemutatás előtt is kritizálták a filmet.

Biztos vagyok benne, bár annyira nem zavar. A múlt héten olvastam az egyik internetes újságban egy olyan interjút Lendvai Ildikóval, ahol a riporter bevallottan nem látta a filmet, és Lendvai Ildikó sem, ettől függetlenül hosszasan beszéltek róla.

LENDVAITÓL EZ EGYÉBKÉNT NEM ÁLL MESSZE, HISZEN MÉG CENZORKÉNT MŰKÖDÖTT 1989 ELŐTT.

Nyilvánvaló, hogy megpróbálják ismételten lehúzni a mocsárba, de mint annyiszor előtte, most sem fogják tudni ezt megtenni. Ez a film filmként él, hamarosan a nemzetközi vérkeringésbe is bekerül.

Helmeczy Dorottya producertársam elég komoly munkát fektet ebbe a vállalkozásba, tárgyal ezekről a sugárzásokról, és

 

A FILM MÁRCIUS 11-ÉN MÁR DVD-N IS MEGJELENT. EZ A FILM MŰKÖDIK, HIÁBA PRÓBÁLJA A BALOLDAL ELÁSNI.

Ami az egész történet szempontjából nagyon érdekes, hogy

MINKET SZÁMTALAN PERREL FENYEGETTEK MEG MÁR A FILM KÉSZÍTÉSE SORÁN IS, DE AZÓTA SINCS EGYETLEN PER SEM FOLYAMATBAN A MEGAFILM ELLEN, A SZEMÉLYEM VAGY DOROTTYA ELLEN. TEHÁT EZ EGYÉRTELMŰ BIZONYÍTÉKA ANNAK, HOGY EZ A FILM, VALÓS TÖRTÉNETEN ALAPUL. NEM LEHET RAJTA VITATKOZNI.

 

A magyar nemzeti kultúra, művészi alkotómunka területén végzett kiemelkedő művészeti értékteremtő munkája elismeréseként Magyarország Érdemes Művésze díjban részesült Gubás Gabi Jászai Mari-díjas színművész, aki Dobrev Klárát, Gyurcsány Ferenc feleségét alakítja a filmben. Hogyan kommentálná ezt?

Érdemes művész nem úgy lesz valaki, hogy szerepel egy filmben.

GABI MÖGÖTT EGY ELÉG HOSSZÚ ÉS NAGYON EREDMÉNYES ÉLETÚT VAN, AMINEK ALAPJÁN MÁR SOKKAL HAMARABB MEG KELLETT VOLNA KAPNIA EZT AZ ELISMERÉST.

Az, hogy most kapta meg, véletlenen egybeesés.

AZ Ő SZÍNÉSZI KÉPESSÉGEIT NEM LEHET MEGKÉRDŐJELEZNI. NONSZENSZ, HOGY A BALOLDAL OCSMÁNY ÉS ELÍTÉLHETŐ MÓDON BÁNT EGY SZÍNÉSZNŐT, CSAK AZÉRT, MERT MEGFORMÁL EGY KARAKTERT ÉS AZ NEM TETSZIK VALAKINEK. ENNÉL LEJJEBB NINCSEN.

Kíváncsi vagyok a baloldali politikai aktivisták indulatára, hogy ezt hogyan fogják értékelni, de azt gondolom, egyszerűen elegendő, ha utánanéznek Gubás Gabi munkásságának, és rá fognak jönni, hogy abszolút megérdemelte a Magyarország Érdemes Művésze díjat.

Akik még nem látták a filmet, mit üzenne nekik, miért nézzék meg március 14-én a TV2-n vagy akár később is?

Ez egy jó film, egy jó esti szórakozás - már amennyiben szórakozásnak nevezhető a film története -, ugyanakkor a film műfaja maga a szórakoztatás. Egy nagyon érdekes műfaj született meg Magyarországon ennek a filmnek a megalkotásával. Nagyon érdekes a megközelítése, nagyon szép a története. Kiváló alkotótársaink, Keith English rendező és Joseph M. Civit operatőr egészen fantasztikus világot rajzoltak ebből a történetből.

AKI MEG AKAR NÉZNI EGY JÓ FILMET, AZ MINDENKÉPPEN NÉZZE MEG. NEM FOG CSALÓDNI!

A film története szerint amikor egy fiatal, ambiciózus elemzőlány rájön, hogy a főnöke részt vett egy botrányos miniszterelnöki hangfelvétel kiszivárogtatásában, úgy dönt, fényt derít az igazság részleteire, hogy azzal jobb pozíciót zsarolhasson ki magának. Összeáll az MTV-nél újságíró-gyakornokként dolgozó szerelmével, és nyomozni kezd, de mivel lebukik a főnöke előtt, egy nagyhatalmú kör célpontjává válnak. Ezért miközben a beszéd kiszivárogtatásának hátterét, a tévészékház ostromának részleteit és a budapesti rendőrattakok ellentmondásait kutatja, nem csak a karrierje kerül veszélybe.

Kép: Kálomista Gábor producer szerint az Elk.rtuk egy jó film, amely nem okoz csalódást.FORRÁS: MEGAFILM/DOMBÓVÁRI TAMÁS

 Origo.hu

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!