2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról

Következik:

Híradó 12:00

Belföld

75 éves a kereszténydemokrácia Magyarországon

Európát az indentitás nélküliség kultusza fenyegeti, az identitásrombolók és -védők küzdelme zajlik - mondta Kövér László a kereszténydemokrácia 75 éves magyarországi fennállása alkalmából tartott tanácskozáson. Semjén Zsolt szerint azért maradt fenn több mint hét évtizedig a párt, mert hűségesek voltak az alapítóatyák örökségéhez.

  • 75 éves a kereszténydemokrácia Magyarországon

Dokumentumfilmet vetítettek le a parlamentben a Kereszténydemokrata Néppárt történetéről. A szervezet idén ünnepli 75. éves évfordulóját, ebből az alkalomból konferenciát is szerveztek.

Ahogy 75 ével ezelőtt úgy ma is támadják a keresztény értékrendet - mondta megnyitó beszédében a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke. Harrach Péter úgy fogalmazott: ma is bátorság kell az igazság kimondására, valamint és a keresztény emberképet képviselje.

"Keresztény politikusnak azt kell tapasztalnia, hogy mindezért két oldalról támadják: balról az ateista kioktatók, akik saját bevallásuk szerint sem hívők, de kioktatnak minket arról, hogyan kell egy kereszténynek viselkednie. Másrészt a jobboldalról jön a jó szándékú, de naiv, a politika világa iránt érzéketlen hívők kritikája. Ők nem tudják, hogy a keresztény elvszerűséget a politikai megvalósíthatóság keretén belül tudja képviselni a keresztény politikus"

- mondta Harrach Péter, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség elnöke.

Az Országgyűlés elnöke úgy látja: ma Európát az indentitás nélküliség kultusza fenyegeti. Kövér László úgy fogalmazott: az identitásrombolók és -védők küzdelme zajlik Európában.

"A XXI. században elérni kívánt identitásnélküliséghez az emberek értéktudatának teljes szétroncsolására van szükség. Már nem elég a XX. században hangoztatott úgynevezett értéksemlegesség követelménye, a cél valójában már a teljes értéknélküliség állapotának elérése"

- fogalmazott Kövér László, az országgyűlés elnöke. 

Ennek ellenpólusa a kereszténydemokrácia. A KDNP elnöke szerint azért tudott 75 éven keresztül megmaradni a párt, mert hűségesek voltak az alapítóatyák örökségéhez. A KDNP pedig eszköz ahhoz, hogy ezeket az értékeket továbbra képviselni tuják.

"Az egyház szabadságának a biztosítására, a nemzeti elkötelezettség megvalósítására, a családok támogatására, a polgári értékrend érvényre juttatására. És mindezek alapján elmondhatom azt, hogy ma a Fidesz-KDNP szövetség, Orbán Viktor kormánya a legkereszténydemokratább kormány Európában"

- mondta Semjén Zsolt, a KDNP elnöke.

A KDNP jogelődjét 1943-ban, Apor Vilmos győri püspöki palotájában tartott titkos találkozón alapították meg, majd 1944 és 1949 között Demokrata Néppártként működött. A mostani KDNP-t a rendszerváltáskor szervezték újjá.

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!