Eredményes lehet az unióval való egyeztetés
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője arról beszélt, hogy a lehetőség van az uniós tárgyalások eredményes lezárására. 17 kérdésben egyeztek meg a bizottsággal, és ezek végrehajtását vállalták. Szintén vállalták az egyajánlattevős közbeszerzések csökkentését - mondta. Cselekvési tervet fogadnak el a közbeszerzési verseny fokozására. Támogatási rendszer jön létre a mikor kkv-k közbeszerzésen való részvételéhez. Megerősödik az OLAF-al való együttműködés - tette hozzá.
Ennyivel nőhet a tanárok fizetése
Gulyás közölte, az érintett törvények egy részét már el is fogadta a parlament, és az Integritási Hatóság is működni fog. A jelenlegi helyzetben kulcsfontossgú, hogy Magyarország megállapodásra töreszik.
Jelentős pedagógus-béremelés lehet, ha lesz megállapodás, és 2025-re a diplomás átlagbér 80 százaléka lesz a fizetésük.
2023-ban 21, 2024-ben 25, míg 2025-ben 30 százalékkal kell emelni a pedagóguséreket - ismertette a miniszter.
Magyarország energiaellátása biztosított
A kormány szerdán energetikai kérdésekről is tárgyalt. Magyarország energiaellátása biztosított. A legfőbb kérdés most, hogy van-e elérhető energia, és mennyibe kerül - ismertette a miniszter.Magyarországon rendelkezésre áll elegendő energia, és az ország gázellátása fél évig biztosított.
Gulyás szólt arról is, az energiarendszerben sok változtatás kell, és ha sikerül a bizottsággal megállapodni, akkor az RFF-hitel részét zöld átállásra, és az energiahálózat-rendszer megújítására költik.
Felfüggesztés
Gulyás bejelentette, hogy a nagy igények miatt felfüggesztik a betáplálási kötelezettséget a napelemes villamostermelés esetén. A jelenlegi hálózat nem bír el több napelemes betáplálást. A követező egy hónapban a tárgyalások lezárulnak az unióval, és akkor egy megújúló energiát jobban fogadni tudó rendszer épülhet fel.
HírTV - Origo