2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

2016 óta tudhat a kormány, így Orbán is az Elios dolgairól

Hír TV

2018. február 21., szerda 16:56, frissítve: csütörtök 10:51

Már 2016 óta tudhat a kormány – és így Orbán Viktor is – a veje érdekeltségébe tartozó Elios viselt dolgairól. A szocialisták úgy tudják, a közvilágítási programot már ekkor vizsgálta az európai támogatásokat auditáló főigazgatóság – a kormány azonban ezeket a jelentéseket titkosította. A bíróság közben első fokon kimondta, hogy az unió csalás elleni hivatalának éves jelentései nyilvánosak, közérdekű adatokról van szó, amelyeket ki kell adnia a nemzetgazdasági tárcának.

A legdrágább ajánlattal is tarolt az Elios Jászberényben – derül ki a 24.hu legújabb tényfeltáró cikkéből. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei városban a két másik pályázó olcsóbban újította volna fel a közvilágítást, mégis az akkor még a miniszterelnök vejéhez köthető vállalkozás nyert – sőt, a Tungsram-Schréder Zrt., amely rendre partnere volt az Eliosnak, 90 millió forinttal drágábban szállította volna ugyanazokat a lámpákat a konkurenciának, mint Tiborcz cégének.

Közben az MSZP a közvilágítási pályázatok nyilvánosságáért küzd. Kiderítették, hogy a kormány már 2016-ban tudhatott a Tiborcz Istvánhoz köthető Elios viselt dolgairól, a közvilágítási programot ugyanis ekkor vizsgálta az európai támogatásokat auditáló főigazgatóság – a kormány azonban ezeket a jelentéseket is titkosította.

„A magyar kormány már 2016-ban feltárhatta a visszaéléseket, hiszen a kalocsai önkormányzatot 2016. október 24-én értesítette az európai támogatásokat auditáló főigazgatóság a vizsgálatról, és 2016 decemberében elkészítette az ezzel kapcsolatos jelentést, természetesen ezeket is titkosította a magyar kormány, holott az elsőfokú ítélet alapján ennek a főigazgatóságnak a jelentései, jelentéstervezetei is közérdekű adatok” – jelentette ki Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője.

Ennek értelmében hozta nyilvánosságra a napokban a kalocsai Elios-jelentést az egyik helyi szocialista politikus – Angeli Gabriella úgy tudja, a helyi fideszesek emiatt már megtorlást fontolgatnak ellene.

„Csütörtökön testületi ülést tartunk, és az előzetesen anyagban benne van, hogy szeretnének engem a jogi bizottság elnöki posztjáról leváltani, illetve azt is szeretnék, hogy ha nem lennék továbbiakban a jogi bizottság tagja, illetve nemcsak a jogi bizottságé, hanem a közbeszerzési bizottsági tagságomtól is szeretnének megfosztani” – mondta Angeli Gabriella önkormányzati képviselő.

A Jobbik a miniszterelnöktől vár válaszokat az Elios-ügyben.

„Orbán Viktornak nem menekülnie kellene, hanem válaszolni azokra a kérdésekre, amit akár a sajtó, akár az ellenzéki képviselő feltennénk neki. Az beszédes, hogy a miniszterelnök nem mer a választók szemébe nézni, nem mer az ellenzék szemébe nézni. Ez egy bukott politikusnak az utolsó időszakában történő menekülése. Reméljük, hogy az április választásokon az emberek véleményt mondanak erről a korrupciós ügyről is” – így Dúró Dóra országgyűlési képviselő.

„Április 9-én már senki nem fog ezzel foglalkozni komolyan, dugába fog dőlni, és most az a lényeg, hogy lehessen a Fideszt belerángatni abba, amit a baloldal művelt évtizedeken keresztül, és ami a Jobbikra jellemző, a korrupciós kátyúba” – a Fidesz alelnöke továbbra is a kiadott és begyakorolt sorvezető szerint nyilatkozik. 

„Az Elios-jelentés, ez brüsszeli kampányjelentés, és ezt már megcsinálták 2014-ben, és volt vizsgálat, és sehova nem vezetett, most minden vizsgálatnak állunk elébe, ezeket el fogjuk végezni, és tisztába fogjuk tenni az ügyet” – szögezte le Németh Szilárd.

A jászberényi tender egyébként még a Lázár János vezette kancelláriánál is kiverte a biztosítékot: a Miniszterelnökség először visszadobta a közbeszerzést azzal az indokkal, hogy versenykorlátozó.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!