2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

180 ezer családnak jutott tűzifa szociális alapon

2017. január 11., szerda 19:47, frissítve: szerda 20:16

Száznyolcvanezer családnak jutott tüzelő a Belügyminisztérium idei szociális tűzifapályázatán. Idén több mint kétezer önkormányzat pályázott a támogatásra, egy település maximum 1,5 millió forintot nyerhetett el. A pályázaton az ötezer lélekszámúnál kisebb települések pályázhattak.

Manci néni fiával él a Pest megyei Dányon. A nagy hidegben nehezen oldják meg a fűtést, eddig a kertben összeszedett gallyakkal fűtöttek. „Hát, mindig volt a kertben egy kis fa meg egy kis ez-az, összegyűjtögettük, oda mindig behordtuk, és akkor mindig volt, és tegnap kaptuk ezt a telefont, hogy ránk esett most ez a sor, úgyhogy örültünk neki” – mesélte Kovács Istvánné.

Dány a Belügyminisztérium szociális tűzifaprogramjának révén jutott fához. A település másodszor pályázott idén, 48 köbméter fára kaptak támogatást. „Sajnos elég sok a rászoruló, saját fakeretünk is van, amit a település területeiről, gazdák segítségével, a külterületi utak mellől vágnak ki a közmunkások. Ebben azok a lakosok részesülnek, akik nem férnek be a szociális tűzifaprogramba, ők a dányi keretből kapnak tüzelőanyagot” – fejtette ki Gódor Lajos, a település polgármestere.

Az ötezernél kevesebb lelket számláló településeknek a Belügyminisztérium 2011 óta ír ki pályázatot szociális tűzifára. „A 2016–17-es télre 2016-ban több mint 2000, egészen pontosan 2287 önkormányzat pályázott téli tüzelőre, átlagosan 1-1 pályázó önkormányzat, mintegy másfél millió forintot nyert ezen a pályázaton. A legtöbb pályázó és a legtöbb forrás ennek megfelelően, alapvetően a borsodi térségben jelent meg, de az egész országban minden ötezer lakosnál kisebb település pályázhatott” – erősítette meg Pogácsás Tibor, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára.

A pályázat révén 180 ezer család kapott tüzelőt. Az önkormányzatoknak február 15-ig kell kiosztani a fát.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!