2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

1000 kilométer új gyorsforgalmi út 2500 milliárdból

Hír TV

2018. május 11., péntek 17:07, frissítve: péntek 18:33

Ezer kilométer új gyorsforgalmi vagy kiemelt főút épül meg 2022-ig – a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára szerint. Mosóczi László a Hír TV-nek azt mondta: építenek egy, a 10-es főutat tehermentesítő utat Bicske és Esztergom között, meghosszabbítják az M6-os autópályát a horvát határig, valamint az M60-ast Barcsig. A beruházások összesen 2500 milliárd forintba kerülnek majd.

Panaszkönyv tavalyi tesztje szerint Esztergomból Budapestre az alig ötven kilométeres út csaknem másfél óra.

„Ide befektetők azért nem jönnek, mert sáros lesz a cipőjük”

– erről már Ignácz József, Besence polgármestere beszélt Látótér című műsorunknak. A baranyai falu is vár még a fejlődésre, bolt, iskola már nincs, az M60-as autópályát megközelíteni is legalább háromnegyed óra.

De nemcsak az Ormánság van ilyen helyzetben. A 67-es út Szigetvár és Kaposvár közötti szakasza az egyik legfontosabb útvonal a Balaton felé. Innen elérni az autópályát legalább egy óra.

„Gyorsforgalmi utak fogják összekötni Budapestet a megyei jogú városainkkal, autópályáink elfutnak az országhatárokig, és a gyorsforgalmi utakra harminc perc alatt az ország bármely pontjáról el lehet majd jutni” – ígérte miniszterelnöki beiktatási beszédében Orbán Viktor a Parlamentben. A részletekre azonban nem tért ki.

„Ezer kilométer új gyorsforgalmi vagy kiemelt főút épül meg.”

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) helyettes államtitkára szerint 2022-ig építik meg ezeket az utakat. Eszerint a 10-es utat tehermentesítik a Bicske és Esztergom között megépülő gyorsforgalmi úttal. Az M6-ost elvezetik Ivándárdáig, az M60-as autópályát pedig meghosszabbítják Barcsig. Az M4-est Üllőtől egészen a román határig, Biharkeresztesig építik meg, amelyre bekötik Debrecent az M35-ös autópályával Berettyóújfalutól. A helyettes államtitkár szerint ezzel megvalósul a miniszterelnök fél órás ígérete. Csak a Balaton északi partján nem lesz gyorsforgalmi út.

„A Balaton északi fele nem indokolja a kiépítést. A 8-as út bővítése, illetve a 77-es útnak a kapacitása, ami gyakorlatilag párhuzamos a 71-gyessel, 15 kilométer távolságban, tud segíteni azoknak, akik távolabbi célpontokról igyekeznek a főváros felé. Illetve nagy segítség lesz a már épülő 710-es útnak az M7-essel kialakítandó csomópontja, így nem kell majd balatonakarattyai megközelíteni, hanem direkt lehet a 710-ről az M7-re ráhajtani” – emelte ki Mosóczi László helyettes államtitkár. 

A Közlekedéstudományi Egyesület főtitkár-helyettese is a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztését tartja fontosnak. „A gyorsforgalmi utakon a gyalogos közlekedés tiltott, nincsenek kerékpárosok, ilyen módon egy gyorsforgalmi úton körülbelül négyszer nagyobb a biztonság, mint az összes többi úthálózaton” – nyilatkozta Bíró József.

Ám a gyorsforgalmi utakhoz is el kell jutni valahogy, márpedig a bekötőutak, mellékutak például Törökszentmiklós környékén is rendkívül rossz állapotban vannak, szinte járhatatlanok. „Az infrastruktúra fejlődése az minden tekintetben gazdasági potenciált jelent a vidéknek, ez így van nálunk Törökszentmiklóson is, környező településeken is nagy számban épültek már gyárak, üzemcsarnokok, és a gyáraknak az ellátásához szükség van arra, hogy megfelelő biztonságos és gyors úton tudjanak haladni a gépjárművekkel” – mondta a Hír TV-nek Révi Attila jobbikos alpolgármester.

A gyorsforgalmi úthálózat kiépítésére részben uniós forrásból 2022-ig összesen 2500 milliárd forintot, míg a mellékutakra hazai adófizetői pénzből 100 milliárdot fordít a kormány.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!