Az adásban felmerült témákhoz Palóc André, a Nemzetgazdasági Minisztérium szóvivője, Zila János, az Alapjogokért Központ elemzője és ifj, Lomnici Zoltán alkotmányjogász fűzött véleményt.
Április 27-én tartják Bécsben a tartományi és kerületi választásokat, amelyeken a város lakói új összetételű tartományi parlamentet és 23 kerületi képviselőt választanak.
Kinyílt István bácsi, a Mesepostás meseládikája, hogy a hosszú évek alatt gyűjtött kalandos és tanulságos történeteit bölcs útravalóként megoszthassa a Csukás Meserádió kis hallgatóival.
Vonat és személygépkocsi ütközött össze a Heves vármegyei Poroszlón, egy vasúti átjáróban - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Igazgatóság szombaton az MTI-vel.
Május 1-jén, csütörtökön Vígmajálissal, ünnepi koncerttel és filmvetítéssel ünnepli a társulat a Vígszínház 129. születésnapját a közönséggel együtt - közölte az intézmény az MTI-vel.
Az Európai Parlament költségvetési bizottságában elfogadtak egy olyan javaslatot, miszerint a következő ciklusban minden uniós kifizetést jogállamisági feltételekhez kötnének.
Kígyózó sorokban várakoznak a hívek, hogy bejussanak Ferenc pápa ravatalára. Több százezer zarándok érkezik a városba, hogy végső búcsút vegyen a Szentatyától. Szerda reggel felravatalozták Ferenc pápa földi maradványait a Szent Péter-bazilikában. Egészen ma estig van lehetőségük a híveknek, hogy leróják tiszteletüket a pápa előtt.
„Valótlan tényeket közöltünk Becker Zitáról Az ellenünk indított személyiségi jogi perben a bíróság megállapította, hogy Becker Zita személyiségi jogait megsértettük. Bocsánatkérésünk mellett az ítélet rendelkező részét nyilvános elégtételként alább változtatás nélkül közöljük:”
Akár öt év szabadságvesztéssel is büntethető lehet Magyar Péter, ha valóban bennfentes információk révén juthatott piaci előnyhöz és gazdasági haszonhoz -erről Szűcs Gábor beszélt a Napi Aktuálisban.
Óriási tömeg kísérte utolsó útjára Ferenc pápát. A rendőrség szerint mintegy 160 ezer ember gyűlt össze a Szent Péter téren, hogy lerója tiszteletét a Szentatya előtt.
Tavaly decemberben Ferenc pápa szenteste hivatalosan is kihirdette a 2025-ös szentévet a Szent Péter-bazilika Szent Kapujának ünnepélyes megnyitásával.
Harmadszor is megszerezte a felmentést az amerikai szankciók alól az orosz Gazprom Neft és a Gazprom többségi tulajdonában lévő szerb olajtársaság, a Naftna Industrija Srbije (NIS) - jelentette be Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök az Instagram közösségi oldalon szombaton.
Ferenc pápa közvetlenségét, a szegények, a menekültek, a periférián élők iránti elkötelezettségét és a béke melletti kiállását hangsúlyozta Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi kollégium dékánja az egyházfő búcsúztatási szertartásán mondott homíliájában.
Elkezdődött szombaton tíz órakor Ferenc pápa gyászszertartása a vatikáni Szent Péter-bazilika előtti téren, amelyre mintegy kétszázezer hívőt vártak. A szertartást a közszolgálati média a Dunán egyenes adásban közvetíti.
Magyarország abban érdekelt, hogy a világban kialakult kereskedelmi feszültségek oldódjanak és csillapodjanak, hiszen nyugati és keleti irányban egyaránt gazdasági együttműködésre törekszik – jelentette ki Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank elnöke Washingtonban, miután részt vett a Nemzetközi Valutaalap tavaszi közgyűlésének plenáris ülésén.
Egy átalakított üvegfalú pápamobilban viszik át Ferenc pápát a vatikáni Szent Péter térről a Santa Maria Maggiore-bazilikába, hogy a menet útvonala mentén álló gyászolók is láthassák a megboldogult egyházfő koporsót - jelentették olasz hírportálok.