2020. augusztus 9.,
vasárnap, Emőd napja

Tállai: négy év alatt 220 milliárddal többet kaptak a nyugdíjasok

A nyugdíjasok az elmúlt négy évben 220 milliárd forint extra kifizetést kaptak, jövőre pedig megindul a 13. havi nyugdíj lépcsőzetes visszaállítása.

Niedermüller százmilliókat játszhat át a parkolási cégnek

Kiszervezte a parkolási bírságok behajtását Niedermüllerék önkormányzata, az üzletet a Kupper András érdekeltségébe tartozó cég kapta meg.

Libanoni elnök: Bomba vagy rakéta is okozhatta a bejrúti robbanást

A libanoni elnök szerint akár bomba vagy rakéta is okozhatta a bejrúti kikötőben tárolt ammónium-nitrát berobbanását.

Fülöp Attila: Jövőképet kell adni a gyermekvédelmi rendszerben élőknek

Jövőképet kell adni a gyermekvédelem rendszerében élőknek - hangsúlyozta pénteken az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára,

Koncz Zsófia a Fidesz jelöltje a szerencsi időközi választáson

Koncz Ferenc lánya, Koncz Zsófia lesz a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje az őszi időközi választáson.

Fekete-Győr András: A DK a hunyó Gödön

A DK a hunyó Gödön - erről beszélt a Momentum elnöke. Fekete-Győr András szerint a Demokratikus Koalíciónak kell orvosolnia a kialakult problémát.

Panaszkönyv: A csokijégkém-teszt

Ha nyár, akkor jégkrém, és ha jégkrém, akkor legtöbbször csoki.

Globál: Hogyan áll a koronavírus elleni küzdelem?

Nem tudni még milyen mértékben tér vissza a koronavírus-járvány Európába, de abban a szakemberek egyetértenek, hogy vissza fog térni.

Már Gyurcsány és Fekete-Győr is egyeztet a gödi baloldali konfliktus miatt

Kezet fogott Gyurcsány Ferenc és a Momentum elnöke - annak ellenére, hogy Gödön a két párt között feszültség alakult ki.

Órák alatt összegyűltek az aláírások Mohácson is a Fidesz jelöltjeinek

Pár óra alatt összegyűlt a megfelelő számú ajánló aláírás Mohácson is a Fidesz jelöltjeinek. Az íveket leadták a Helyi Választási Irodán.

A koronavírus-járvány krónikája

Cikkünkben megtekintheti a Hír TV Járvány Magyarországon és Globál Extra című műsorait, melyeken keresztül végig követheti a koronavírus-járvány eddigi itthoni és nemzetközi eseményeit.

Garázs: Peugeot 508 Hybrid

Teszt alatt az utóbbi idők egyik legszebb autója.

Soroló: Népszerű a magyar dinnye

A hazai görögdinnye szakemberek szerint még szeptemberben is elérhető lesz az üzletekben és a piacokon.

Autóba rejtett pokolgép robbant Szomália fővárosában

Autóba rejtett pokolgép robbant Szomália fővárosában egy katonai támaszpontnál.

Több ember meghalt egy lakóháztűzben a kelet-csehországi Bohumínban

Tizenegy ember meghalt, amikor szombaton délután tűz ütött ki egy 13 emeletes lakóház legfelső részében a kelet-csehországi Bohumínban.

Nem lesznek fizetősek a szabadstrandok

Balatoni szabad strandokért kampányol a Momentum, a párt petícióját Gyurcsány Ferenc személyesen is támogatta Tihanyban.

Megrongálták a siófoki Fidesz irodáját

Ismeretlenek megrongálták és összeragasztották a siófoki Fidesz iroda bejáratát szombatra virradóra.

A szükséges aláírások többszörösét gyűjtötték a karcagi kormánypárti jelöltek

A jelöléshez szükséges aláírások többszörösét gyűjtötte össze Karcagon ma délután néhány óra leforgása alatt Szepesi Tibor, a Fidesz-KDNP polgármester jelöltje és Pintér Zoltán önkormányzati képviselő jelölt.

Leszüretelték a csabagyöngyét

Leszüretelték a csabagyöngyét a Somogy megyei Ordacsehiben. Hagyományosan itt érik először ez a szőlőfajta, amelyből friss, gyümölcsös bor készül.

Ajánlók

Műsorújság

Szombat

2020.08.08

Vasárnap

2020.08.09

Hétfő

2020.08.10

Kedd

2020.08.11

Szerda

2020.08.12

Csütörtök

2020.08.13

Péntek

2020.08.14

Szombat

2020.08.15

Műsoraink videói

Műsoraink

Bayer show

Bayer Zsolt megmondja! Az osztás itt nem matematika! Mindenki megkapja a magáét!

Címlap

Szakértők elemzik azokat a híreket, amelyek az újságok, internetes hírportálok címlapjára kerültek fel. Műsorvezető: Kis Kornélia.

Civil kör

Civilek mondják. Politikai, kulturális és közéleti témák civilek szemüvegén keresztül.

Csörte

A legkeményebb közéleti kérdések a legkeményebb közéleti viták!

Credo

Ha Ön a politikailag korrekt beszélgetésekhez ragaszkodik... Ha szigorúan vallás semleges tartalomra vágyik... És a progresszív felfogású műsorvezetést részesíti előnyben… Akkor eleinte nem ez lesz a kedvenc műsora… eleinte. CREDO. AZ IGAZAT MEGVALLVA. Műsorvezető: Földi-Kovács Andrea. Minden szerdán 20 óra 5 perctől.

Európai híradó

A Hír TV európai uniós magazinműsora kitekintés Közép-Európára és az unió egészére. Interjúk és forgatott riportok, összeállítások.

Főhős

A Hír TV politikai sztármagazinja!

Globál

Ügyekről, elvekről, döntésekről beszélgetünk szakértőkkel, politikusokkal, bennfentesekkel a Hír TV külpolitikai interjúműsorában.

Háttérkép

Magyarország helye a nagyvilágban. Globális kérdések – magyar válaszok. Állandó vendég: Boros Imre és Bogár László.

Heti terror

Ki tette, miért tette, mi áll a háttérben? Szakértők a mindennapi terrorról.

Informátor

Lopott, csalt, hazudott - minden, amiről a balliberális oldalon nem beszélnek. Akcióban a Hír TV oknyomozó csapata.

Őszintén

Hogy dolgozik, mi a hobbija, mivel tölti a szabadidejét? Rendhagyó beszélgetés politikusokkal és közéleti személyekkel.

Keménymag

A mérges négyes beszól. Rendhagyó elemzés, válogatott megmondóemberekkel.

Magyarország élőben

Tabuk nélkül beszélgetünk a lényegről – mindig ott leszünk, ahol történik valami.

Nyolcas

“Volt egyszer hét mesterlövész! Én vagyok a nyolcas”. Pimasz beszélgetések G. Fodor Gáborral.

Paletta

Premierek, ajánlók, legendák, egészség, tabuk, tánc, arcok – a megújult Palettában!

Plusz-mínusz

Fent és lent! Vitaműsor a hét legfelkavaróbb történéseiről.

Riasztás

Műsor a kéklámpák mögötti világról. Negyven perc izgalom.

Sajtóklub

Bayer, Bencsik, Huth, Szentesi Zöldi és a szellemi wellness. Egyedi hangvételű elemzés újságírókkal.

Szabadfogás

Rendhagyó vitaműsor, amelyben a legszélsőségesebb vélemények is elhangozhatnak.

Troll

Fiatalos, lendületes, gondolatébresztő. M. Dobos Marianne és vendégei széttrollkodják a balliberális médiát.