2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Vezércikk

Vezércikk: Amerikai és izraeli befektetőknek kínálták a Városháza épületét

Bayer Zsolt, Kiszelly Zoltán és Lánczi Tamás többek között arról beszélgetett, milyen érdekes, hogy a városházi korrupciót vizsgáló bizottság nem talált nyomot az ingatlaneladások mellé kiépített rendszerről, miközben a nyomozóhatóságok már egy olyan tanút is meghallgattak, aki szerint Tüttő Kata főpolgármester-helyettessel kellett volna beszélgetni a Városháza áráról. De az is meglehetősen érdekes, hogy Márki-Zay olyan egészségügyi szakértőt válogatott be az árnyékkormányába, aki feltétlen híve a fizetős egészségügynek. Műsorvezető: M. Kovács Róbert.

  • Vezércikk: Amerikai és izraeli befektetőknek kínálták a Városháza épületét

A nyomozóhatóságoknak csak néhány nap kellett ahhoz, hogy megcáfolják a Karácsony Gergely vezette városházán felállított korrupciós vizsgálóbizottság hét elején elkészült jelentésének tartalmát.

A Mediaworks Hírcentrumának birtokába került jegyzőkönyv szerint az 1-es számú tanú kijelentette, hogy három alkalommal egyeztetett az adásvétel ügyében Berkivel, akit már három éve ismer, és aki rendszeresen küldött neki e-maileket az eladó fővárosi ingatlanokról. Az 1-es számú tanú a nyomozók kérdésére elmondta: az első találkozón – amely 2021 tavaszán a Westend irodaházban zajlott le – Berki Zsolton kívül egy másik személy is jelen volt, de semmi konkrétumról nem esett szó. Berki csupán arról biztosította, hogy a Városháza valóban eladó, és egyben afelől érdeklődött, hogy az amerikaiak érdeklődnek-e.

Akik pedig a téma kapcsán kifejtették a véleményüket Bayer Zsolt, Kiszelly Zoltán és Lánczi Tamás.

Teljes adás:

HírTV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!