2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Troll

Troll: Megint az antiszemita kártyát akarják kijátszani a magyar politikában

Boros Bánk Levente a Médianéző ügyvezetője, Kacsoh Dániel a Magyar Hírlap lapszerkesztője és Pindroch Tamás a Figyelő főmunkatársa voltak Szarvas Szilveszter vendégei a Hír TV Troll című műsorában.

  • Troll: Megint az antiszemita kártyát akarják kijátszani a magyar politikában

2012-ben létrejött az a Nemzeti Minimum, amely kimondta, hogy nácik, antiszemiták és a fasiszták nem férnek bele a magyar politikába és közéletbe. Rogán Antal a Fidesz frakcióvezetőjeként ugyanúgy ott állt Mesterházy Attila, Bajnai Gordon és sokan mások mellett és együtt emeltek szót Gyöngyösi Márton kijelentése mellett. Na most meg már eltelt azóta 8 év és mosdatás zajlik és azt se felejtsük el, hogy Pulai András azzal vádolta tegnap a Hír TV-t, hogy mi nácikat mosdatunk itt a televízióban. Pedig szeretném jelezni, hogy pont ez a televízió volt az, ami nyilvánosságra hozta Szávay István hangfelvételét, amelyen a jobbikos politikus azzal büszkélkedett, hogy egy klubban egy zsidó nőt leütött azért, mert beszólt neki és ugye ott volt Schneider Tamás videofelvétele is az esküvőről, amikor a felesége kart lendített. Ezeket a felvételeket mind a Hír TV hozta nyilvánosságra és ezek után vádol minket Pulai András vagy mások, hogy mi náci-mosdatók lennénk

- reflektált az eseményekre Szarvas Szilveszter, műsorvezető.

"Félreértés ne essék, nem kell nekünk magyarázkodni a Pulai András, egy Karácsony Gergely, Gyurcsány Ferenc vagy jó ég tudja kinek a kijelentései, vádjai miatt mert akkor vesszük fel azt a fonalat, amit ők megpróbálnak mézesmadzagként elhúzni a saját támogatóik vagy a nyugati média előtt, arról szól, hogy ugyanazt a lemezt teszik fel folyamatosan, megint az antiszemita kártyát akarják kijátszani a magyar politikában, ami nagyjából 88-89 óta gyakorlatilag folyamatosan megtörténik"

- mondta Boros Bánk Levente a Médianéző ügyvezetője.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Troll: „Ezt a meccset a Himnusz alatt nyertük meg”

Troll: „Ezt a meccset a Himnusz alatt nyertük meg”

A HírTV kekeckedő műsorában ezúttal Dezse Balázs, a Karc FM műsorvezetője, Kalmár Tibor író, médiaguru, Gav Duncan skót Fidesz-bérenc és Apáti Bence, a Fidesz illiberális NER-táncosa tartott sajátos elemzést. Műsorvezető: Lentulai Krisztián.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!