2024. 04. 17. Szerda Rudolf napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Troll

Troll: Gyurcsány Ferenc kisajátította október 23-át

Gyurcsány Ferenc Osváth Zsoltnál járt, ahol azt hangoztatta, hogy az őszödit a kor egyik legnagyobb beszédének tartja, 2006-ban pedig „a rendőrség elég setesután viselkedett”. Milyen is a független politikai elemző? Épp olyan, mint a független sajtó! Ellenzéki!

  • Troll: Gyurcsány Ferenc kisajátította október 23-át

Két héttel a szerencsi vereség után már fideszes vereséget vizionál az index, Karácsony Gergely pártja pedig Besenyő Pista bácsit választotta reklámarcául, aztán telefonon kértek érte bocsánatot.

Troll című műsorunkban M. Dobos Marianne műsorvezető vendégei ezúttal Lentulai Krisztián, Kacsoh Dániel és Pindroch Tamás voltak.

„Legnagyobb szégyen az, hogy ez az ember még politizál. Ennek az embernek már régen vissza kellett volna vonulnia. Pontosan akkor, október 24-én és szögre akasztani a politikát, úgy ahogy van.”

- jegyezte meg Pindroch Tamás, a Figyelő főmunkatársa a szemkilővető exminiszterelnök, Gyurcsány Ferenc és a 2006. októberi események kapcsán, melyről a Hír TV ma ismét levetítette akkori Célpont című műsorát.

„Egyébként milyen durva, ha belegondoltok, hogy annak idején éveken át vádolták a Fideszt, hogy kisajátította a kokárdát. Ha belegondoltok, most Gyurcsány Ferenc kisajátította október 23-át, mert itt ülünk egy jobboldali televízióban és nyilván ez a TV az ünnepnek a magasztosságáról vagy ennek az évfordulónak a magasztosságáról a megfelelő műsorokban be fog majd számolni, de mi egy politikai, oldottabb hangulatú műsorban ülünk, mi nem tudunk mást elővenni, mint Gyurcsány Ferencet. Tényleg nem tudunk mást elővenni és ez nem a szerkesztők bírálata, hanem minden évben ez a pali fog erről eszünkbe jutni és még ez sokáig így lesz. Tehát ő kisajátította ezt a 23-át.”

- hívta fel a figyelmet Lentulai Krisztián, a Karc FM főszerkesztő-helyettese.

Teljes adás:

Kapcsolódó anyagok:

Informátor: 2006 emlékei kitörölhetetlenül beleégtek az elménkbe

Célpont: 2006. október 23. – A szemkilövetések napja

Csatári Bence: '56 október 23-a a XX. századi magyar történelem legfényesebb napja

Apáti Bence: A szemkilövető exminiszterelnök újabb meséje

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Troll: „Ezt a meccset a Himnusz alatt nyertük meg”

Troll: „Ezt a meccset a Himnusz alatt nyertük meg”

A HírTV kekeckedő műsorában ezúttal Dezse Balázs, a Karc FM műsorvezetője, Kalmár Tibor író, médiaguru, Gav Duncan skót Fidesz-bérenc és Apáti Bence, a Fidesz illiberális NER-táncosa tartott sajátos elemzést. Műsorvezető: Lentulai Krisztián.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!