2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Troll

Troll: A baloldali sajtó szerint nyilatkozataik megkérdőjelezhetetlenek

  • Troll: A baloldali sajtó szerint nyilatkozataik megkérdőjelezhetetlenek

 

Hollik István a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója, Menczer Tamás a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára és Böröcz László, a Fidesz országgyűlési képviselője voltak az e heti Troll vendégei. A rendhagyó adásban szó esett többek között a budapesti közlekedésről, a tegnapi kormányinfón megjelenő Orbán Viktorról és a kormány gyerekes családokat segítő intézkedéseiről is.

Ahogy azt a műsorvezető is említette a baloldali újságírók diszkríminatívnak vélik a gyerekes családok segítését.

A baloldal mindig a szakma, ha ők kinyilatkoztatnak, az a szakmai álláspont, akkor azt nem kell alátámasztani és nem lehet megkérdőjelezni

– mondta Böröcz László, utalva arra, hogy mit is gondol magáról az ellenzéki média.

Hollik István a miniszterelnök szavait idézte,

azért kapják vissza a családosok a befizetett adójukat, mert nekik nagyobb terhet kellett elviselniük a járvány ideje alatt, mint másoknak. Munka, gyermeknevelés és szüleik megsegítése is az Ő vállukat nyomta.

Menczer Tamás ehhez annyit fűzött hozzá,

hogy amikor a hitelmoratóriumról, az adókedvezményekről, a munkahelyek megvédéséről volt szó, akkor mindenki más is érintett volt.

Teljes adás:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Troll: „Ezt a meccset a Himnusz alatt nyertük meg”

Troll: „Ezt a meccset a Himnusz alatt nyertük meg”

A HírTV kekeckedő műsorában ezúttal Dezse Balázs, a Karc FM műsorvezetője, Kalmár Tibor író, médiaguru, Gav Duncan skót Fidesz-bérenc és Apáti Bence, a Fidesz illiberális NER-táncosa tartott sajátos elemzést. Műsorvezető: Lentulai Krisztián.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!