Eljárást fontolgat a MEOSZ a főváros ellenA MEOSZ-szal kötött megállapodás azért is fontos, mert ez volt az egyik feltétele az M3-as projekt uniós támogatási szerződésének.
Az intézkedések során a nyomozó hatóság 2 milliárd forintot meghaladó összegben vett zár alá ingatlanokat és gépjárműveket, illetve készpénzt foglalt le.
Három gyanúsítottja van annak a költségvetési csalás gyanújával zajló nyomozásnak, amelynek keretében kedden házkutatást tartott az adóhatóság Trippon Norbert újpesti DK-s alpolgármesternél – derült ki az eljárást felügyelő Fővárosi Főügyészség Magyar Nemzetnek adott válaszából.
Összeomlott Mexikóban egy kampányrendezvénynek otthont adó színpad, helyi idő szerint szerdán délután, a balesetnek az első hivatalos információk szerint legkevesebb kilenc halálos áldozata és több mint hatvan sérültje volt.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.