Lázár Vilmos szerint Hölle Martin a generációváltás üstököseA mezőnyből kimagasló teljesítménnyel és magabiztos győzelemmel hangolt a németországi Brühlben megrendezett fogathajtó versenyen Hölle Martin a szeptemberi franciaországi világbajnokságra.
Fogathajtás: rendezés tekintetében is jól állunkA magyar kormány szeretné, ha újra virágkorát élné a lovas ágazat. Ezt mutatja a nemzeti lovas program elindulása, a létesítmények korszerűsítése és a lovas rendezvények támogatása is – mondta Feldmann Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára a VIII. Egyesfogathajtó Világbajnokság megnyitóján Izsákon.
Sport
Jelentősen nőtt a regisztrált lovardák számaEgy év alatt 60 százalékkal nőtt a regisztrált lovardák száma – jelentette be Horváth László, a nemzeti lovasprogram miniszterelnöki megbízottja.
,,Fontos, hogy az európai emberek minden országban, így Magyarországon is világosan és egyértelműen nemet mondjanak a háborúra" - mondta Orbán Viktor országjárásának kecskeméti állomásán.
A Mágnás Miska című, Keleti Márton által rendezett fekete-fehér magyar zenés vígjáték 1948-ban készült és 1949. február 10-én került bemutatásra. Meghívott vendégeinkkel erről a klasszikusról beszélgettünk.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.