A kancellárok után jönnek a felsőoktatási konzisztóriumokFontos a rendszeres ellenőrzés a felsőoktatásban, hangoztatta az Állami Számvevőszék elnöke egy konferencián. A kormány fokozná az állami egyetemek, főiskolák felügyeletét, a miniszterelnök által kinevezett kancellárokat hamarosan követik a gazdálkodást felügyelő konzisztóriumok.
Merkel megdöntheti Thatcher csúcsátEgy nappal a szövetségi választások előtt még semmi nem dőlt el Németországban a szakértők szerint. Angela Merkel pártja toronymagas esélyesnek számít, koalíciós partnere viszont jóval kevesebb szavazatra számíthat, mint négy évvel ezelőtt. Elemzők azt sem zárják ki, hogy a Merkel vezette kereszténydemokraták és az ellenzéki szociáldemokraták ismét nagykoalícióban kormányozzanak, mint 2005 és 2009 között.
„A jövő évi kilátások sem túl jók”Az euróválságnak még nincs vége, és a jövő évi kilátások sem túl jók – figyelmeztetett újévi köszöntőjében a német kancellár.
A magyar válogatott második mérkőzését is megnyerte a női röplabda Európa-liga ezüst divíziójának csoportkörében, miután vasárnap 3-0-ra nyert a házigazdák ellen az izlandi Kópavogurban.
A műsorvezető, publicista a HírTV képernyőjén keresztül a Bayer show-ban mondta el, hogy miért lesz fontos a jűlius elsejei Békemenet, hogy miért kell ott lenni és miért kell kiállni Európa mellett. Szerinte meg kell mutatni, hogy mi vagyunk a normalitás, sőt, hogy mi vagyunk az az Európa, amelyet érdemes és lehet szeretni.
Győzelmi himnuszokat zengtek egyes ellenzéki sajtótermékek, amikor beszámoltak Magyar Péter és pártja debreceni, anyák napi nagygyűléséről. A témában Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke is elmondta véleményét a Bayer show-ban.
A bajnok Ferencváros kétgólos győzelmet aratott ősi riválisa, a vendég Újpest felett a labdarúgó OTP Bank Liga 33. fordulójának, egyben a 2023/24-es idényének utolsó mérkőzésén.
Többször rálőttek a szlovák miniszterelnökre, a merénylet után több európai politikus is életveszélyes fenyegetést kapott. Hogy jutottunk el idáig? A közéletet érintő legfontosabb eseményekről ezúttal Gajdics Ottó, Boros Bánk Levente, Kukorelly Endre és Fodor Gábor vitázott.. Műsorvezető: M. Dobos Marianne.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.