Sokkal kevesebb pénzt kapott a Hunvald-per fővádlottjaHarmincegymillió forintot kért, de alig egymilliót ítélt meg az Emberi Jogok Európai Bírósága Gál Györgynek, a Hunvald-per fővádlottjának, akit nem jogerősen nyolc és fél év börtönre ítéltek. A pénz azért jár Gálnak, mert hosszú idő elteltével állították bíróság elé. Az összeget a magyar államnak kell kifizetnie, az egykori SZDSZ politikusa azonban a nem jogerős ítélet szerint 600 millióval tartozik az államkasszának a bűncselekményekkel okozott károk miatt.
Hír TV Archív
Hunvald-per után: visszaszerezhetik a több mint 200 millió forintotA Szegedi Ítélőtábla szerint is bűnös a volt VII. kerületi MSZP-s polgármester. Így hatályban marad Hunvald György másfél éves, illetve az SZDSZ-es önkormányzati képviselő, Gál György nyolc és fél éves szabadságvesztése.
Hír TV Archív
Helybenhagyták Hunvaldék börtönbüntetésétA szegedi ítélőtábla szerint is bűnös a volt VII. kerületi MSZP-s polgármester. Így hatályban marad Hunvald György másfél éves, és az SZDSZ-es önkormányzati képviselő, Gál György nyolc és fél éves szabadságvesztése.
Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke Putnokon minősíthetetlen hangnemben kiabált a templomból érkezőkkel, köztük a fideszes polgármesterrel. Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője erről is kifejtette véleményét a HírTV Politikai hobbista című műsorában.
Egyetlen érvényes szavazattal is lehet valaki képviselő vagy polgármester a június 9-ei települési önkormányzati vagy az ezzel egy időben tartandó nemzetiségi választáson.
A részvénypiac forgalma a héten 49,84 milliárd forint volt az előző héten elért 59,47 milliárd forint után, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek.
A magyar válogatott győzelemmel mutatkozott be a női röplabda Európa-liga ezüst divíziójának csoportkörében, miután szombaton 3-1-re nyert a lett csapat ellen az izlandi Kópavogurban.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.