A várakozásoknál is kedvezőbbek a büdzsé számaiA kormány várakozásainál kedvezőbben alakultak a büdzsé december végi pénzforgalmi adatai, ezért 2013-ban teljesülni fog a 3 százalék alatti hiánycél – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Varga: Két részletben vezetik be az árcsökkentéstKét részletben vezetik be az áram, a gáz és a távhő árának 11 százalékos csökkentését – ezt Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter mondta az InfoRádióban. A részletekről nem beszélt, a javaslaton még dolgoznak a tárcánál.
Gazdaság
Tartható a hiánycél Tartható a 3 százalék alatti költségvetési hiánycél, de nőnek a kockázatok - a költségvetési tanács véleménye szerint.
Májusra ezt is bebizonyítja a kormányMájusra bebizonyítja a kormány, hogy Magyarország tartani tudja a 3 százalék alatti hiánycélt, és így kikerülhet a túlzottdeficit-eljárás alól – közölte Rájátszás című műsorunkban Kumin Ferenc.
Orbán: Nincs kényszerzubbony, szabadon dönthetünkA magyar érdekeknek megfelelő döntés született a bankunióról – mondta Orbán Viktor brüsszeli sajtótájékoztatóján, miután megállapodtak az unió állam- és kormányfői az euróövezet továbbfejlesztésének menetrendjében.
Navracsics: Továbbra is teljesíteni tudjuk a hiánycéltA magyar kormány továbbra is elkötelezett amellett, hogy stabilan három százalék alatt tartsa a költségvetés hiányát – így reagált Navracsics Tibor a Standard & Poor’s döntésére.
Karim Khan, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze hétfőn elfogatóparancs kiadását kérte a bíróság illetékes kamarájától Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Joáv Galant izraeli védelmi miniszter és a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet több vezetőjével szemben háborús és emberiesség elleni bűnök feltételezett elkövetése miatt.
Magyar Péter szerint nincsenek háborúpártiak az ellenzékben. Csakhogy számtalan bizonyíték van arra, hogy a hazai baloldal nem a béke pártján áll - írja a Magyar Nemzet.
Öt sülysápi érintettje is van annak a hajóbalesetnek, amely szombat este történt Verőcénél - erősítette meg híradónknak a Pest vármegyei település polgármestere.
„Az egyetemek eszméjét szem előtt tartva, az az elképzelés, hogy az adófizetőknek legyen némi befolyásuk arra, hogy a pénzüket hogyan költik el ezekre az intézményekre – ez egy teljesen észszerű dolog” – mondta J. D. Vance, Ohio állam republikánus szenátora a CBS „Face the Nation” című műsorában vasárnap.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.