MSZP: Falus jelölésével oda a fővárosEsélytelennek tartja Falus Ferencet a főpolgármesterség megszerzésére az MSZP budapesti pártszervezetének elnöke. Az Együtt–PM társelnöke szerint Havas Szófia az ilyen kijelentésekkel Tarlós Istvánnak kampányol.
Hír TV Archív
Havas Szófia szerint Falus eleve bukásra van ítélveFalus Ferenc jelölése és a koordinált indulásban való megállapodás leginkább az Együtt–PM diktátumának köszönhető – mondta Havas Szófia, az MSZP budapesti központi pártszervezetének elnöke a Magyarország élőben stúdiójában.
Az MSZP-n belül állítják: Gyurcsány a szivárogtatóGyurcsány Ferenc szivárogtatta ki az őszödi beszédet – ezt állítja több MSZP-s politikus is. Az egykori kormányfő állítólag így akarta meggyengíteni pártbeli ellenfeleit a 2006-os önkormányzati választások előtt.
A magyar válogatott második mérkőzését is megnyerte a női röplabda Európa-liga ezüst divíziójának csoportkörében, miután vasárnap 3-0-ra nyert a házigazdák ellen az izlandi Kópavogurban.
A műsorvezető, publicista a HírTV képernyőjén keresztül a Bayer show-ban mondta el, hogy miért lesz fontos a jűlius elsejei Békemenet, hogy miért kell ott lenni és miért kell kiállni Európa mellett. Szerinte meg kell mutatni, hogy mi vagyunk a normalitás, sőt, hogy mi vagyunk az az Európa, amelyet érdemes és lehet szeretni.
Győzelmi himnuszokat zengtek egyes ellenzéki sajtótermékek, amikor beszámoltak Magyar Péter és pártja debreceni, anyák napi nagygyűléséről. A témában Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke is elmondta véleményét a Bayer show-ban.
A bajnok Ferencváros kétgólos győzelmet aratott ősi riválisa, a vendég Újpest felett a labdarúgó OTP Bank Liga 33. fordulójának, egyben a 2023/24-es idényének utolsó mérkőzésén.
Többször rálőttek a szlovák miniszterelnökre, a merénylet után több európai politikus is életveszélyes fenyegetést kapott. Hogy jutottunk el idáig? A közéletet érintő legfontosabb eseményekről ezúttal Gajdics Ottó, Boros Bánk Levente, Kukorelly Endre és Fodor Gábor vitázott.. Műsorvezető: M. Dobos Marianne.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.