Lekapcsolták a kámi lövöldözőtA férfit a gyanú szerint hétfőn többször rálőtt egy vállalkozóra a 8-as főút melletti erdőben.
Belföld
Besétált a NVSZ csapdájába, akár nyolc évet is kaphatÚjabb hivatali ügyintézőt csalt tőrbe a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ). Az asszony kenőpénz fejében adott át adóhatósági okiratot a szolgálat munkatársának, akit egy vállalkozó megbízottjának hitt. Hivatalos személyként kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés vádjával állítják bíróság elé.
Színes
Betörők tanyáznak a pécsi állatkertben Vaddisznók törtek be a pécsi állatkertbe. A Mecsekben tivornyázó, szabadon élő állatok csak azért túrják be magukat a kerítésen belülre, hogy eledelhez jussanak. Olyan is előfordult már, hogy elleni szökött be egy koca. A park vezetősége azonban úgy döntött, csapdákat állít fel a hívatlan vendégeknek.
Már inkább az áldozatok kereséséről szól a kiterjedt kutatás a Dunán - mondta a Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat vezetője az M1 aktuális csatornán hétfő reggel.
A tajvani demokrácia és szabadság fontosságát hangsúlyozta hétfői beiktatási beszédében a sziget új elnöke, a békét nevezve az egyetlen lehetséges útnak, s felszólította Kínát, hagyjon fel a politikai és katonai fenyegetéssel.
Joe Biden azonnali tűzszünetet sürgetett a Gázai övezetben, Izraelt ennek végrehajtására szólította fel, valamint a kétállami megoldást említette az egyetlen járható útként a szembenállás megszüntetésére vasárnap Georgia államban egy főiskolai diplomaosztón.
Ebrahim Raiszi iráni elnök és Hoszein Amirabdollahián külügyminiszter meghalt az őket szállító helikoptert ért balesetben vasárnap - jelentette a Mehr iráni félhivatalos hírügynökség hétfőn.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.