A Szigeten ma fogadták a tízmilliomodik látogatótMa lépett be a Hajógyári-sziget területére a tízmilliomodik fesztivál-látogató, egy 33 éves budapesti hölgy. S, hogy kik a rendezvény mai húzónevei, arról a helyszínen lévő kollégánk, Baumgartner Benita számolt be a Híradóban.
Színes
Elstartolt a 2023-as Sziget FesztiválIdén is óriási érdeklődés mellett startolt el Európa egyik legnagyobb könnyűzenei fesztiválja, a Sziget Fesztivál, amit idén már 30. alkalommal rendeznek meg. A látogatók már el is kezdték belakni a fesztiválnak otthont adó Óbudi-szigetet. A helyszínről Kiss Lilla tudósított.
Színes
A Carson Coma és Horváth Tomi is a Plázsra tartEz a hétvége is SzerelemCsütörtökkel indul a siófoki Plázson, majd pénteken a Carson Coma, szombaton pedig Horváth Tomi és Nótár Mary lép a Balaton nagyszínpadára.
Színes
Cirkuszfesztivál a SzigetenA Sziget és a Cirkusziskolák Nemzetközi Szövetsége (FEDEC) közötti együttműködésnek köszönhetően idén két cirkusziskola növendékei is bemutatkozási lehetőséget kapnak a fesztiválon.
Színes
Rekordokat döntött a 15. Campus Fesztivál Összesen mintegy 118 ezer látogató érkezett Debrecenbe, amivel a jubileumi rendezvény hazánk legnagyobb, magyar közönséget célzó fesztiváljává nőtte ki magát.
Tusványos 2023 - a pénteki nap is fergeteges volt Hamarosan véget ér a pénteki nap itt a 32. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktáborban, és kezdetét veszi a hajnalig tartó mulatság. Íme, egy rövid összefoglaló helyszínen tartózkodó kollégánktól.
Végéhez ért a nyugat-balatoni nyár legkiemelkedőbb rendezvényeA nyugat-balatoni nyár legkiemelkedőbb rendezvénye a KeszthelyFest. A ma még tartó négynapos rendezvényt olyan fellépők színesítették, mint Presser Gábor, Szikora Róbert vagy az Első Emelet. A zenei produkciók mellett, helyet kaptak az irodalmi és a kulturális programok is.
Színes
Ismét igazi sztárparádé várható a PlázsonDzsúdló, a Follow The Flow, az Analog Balaton, Metzker Viktória, Bárány Attila és Nigel Stately csak néhány név a hétvége fellépői közül, míg a Techno Beach Festival külföldi sztárokkal is kecsegtet. Július 7. és 9. között is irány a Plázs!
Színes
Napindító – Hány éves kortól bulizzon a gyerek?A fiatalok szórakozási szokásairól készített kutatást az Ifjúságkutató Intézet, amelynek munkatársa, Sullivan Ferenc volt a Napindító vendége.
Radar - Valósághű westernfaluTíz hónap alatt egy westernfalut épített a szőlősgyöröki birtokán Hans Peter Goller, aki két éve költözött Stuttgartból Magyarországra.
Színes
Bulizni biztonságtudatosan is lehetErősödik a Balaton Sound a biztonságos fesztiválozást segítő szakértői csapata. Dr. Zacher Gábor toxikológus és Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus mellé - Safety First „nagykövetként” - csatlakozott Molnár István Jenő, jogász, bűnmegelőzési szakértő valamint a TITS Gang, DJ Yamina és DJ Metzker Viktória, a biztonságos bulizás aktív szószólói. A szakértő csapatot a fesztiválon önkéntesek segítik, ehhez már várják a fiatalok jelentkezését.
A tajvani demokrácia és szabadság fontosságát hangsúlyozta hétfői beiktatási beszédében a sziget új elnöke, a békét nevezve az egyetlen lehetséges útnak, s felszólította Kínát, hagyjon fel a politikai és katonai fenyegetéssel.
Joe Biden azonnali tűzszünetet sürgetett a Gázai övezetben, Izraelt ennek végrehajtására szólította fel, valamint a kétállami megoldást említette az egyetlen járható útként a szembenállás megszüntetésére vasárnap Georgia államban egy főiskolai diplomaosztón.
Ebrahim Raiszi iráni elnök és Hoszein Amirabdollahián külügyminiszter meghalt az őket szállító helikoptert ért balesetben vasárnap - jelentette a Mehr iráni félhivatalos hírügynökség hétfőn.
A magyar válogatott második mérkőzését is megnyerte a női röplabda Európa-liga ezüst divíziójának csoportkörében, miután vasárnap 3-0-ra nyert a házigazdák ellen az izlandi Kópavogurban.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.