A Szélesvásznú történelem adásában két Makk Károly által rendezett filmet is górcső alá vesznek. Az első az 1970-es Szerelem című alkotás, egy filmdráma Törőcsik Mari és Darvas Iván főszereplésével. Míg a másik az 1993-as A szerelem című tévéfilm.
A lengyel és a belga miniszterelnök is halálos fenyegetést kapott a szlovák kollégájuk ellen elkövetett merénylet után. A Híradóban Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértőt kérdeztük a témáról.
Nagy erők állnak a háborúpárti politikusok, a háborúpárti álláspont mögött, és erőteljes erőközpontok érdekeltek abban, hogy a háború folytatódjon, sőt hogy kiterjedjen – erről is beszélt a miniszterelnök a Kossuth Rádióban.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
Az aktuális adásban az 1943-ban bemutatott, Hamza D. Ákos rendezte Egy szoknya, egy nadrág című vígjátékról beszélgettünk Fehér Anna Jászai Mari-díjas érdemes művésszel és Horváth Sebestyén Sándor színművésszel.
A Moziklip egy 1987-ben készült magyar zenés szkeccsfilm, amelyet Tímár Péter rendezett. A filmben 18 popzenei és újhullámos előadó mutatkozott be egy-egy klip erejéig. Vincze Lillát és a Varga Miklóst kérdeztük a Szélesvásznú történelemben.