2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Szabadfogás: Terítéken a választási csalás gyanúja

Hír TV

2019. szeptember 12., csütörtök 21:00

Ma este is Huth Gergely műsorvezető igyekezett kordában tartani a műsor vendégeit. Közöttük ott volt Nagy József, a 24.hu újságírója, Jeszenszky Zsolt, politikai hobbista, Kukorelly Endre, író, Dézsy Zoltán, dokumentumfilm-rendező, Nagy Attila Tibor, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője és Pesty László, dokumentumfilm-rendező – mutatta be a műsorvezető mai vendégeit.

Karácsony Gergely drámai nyilatkozatot tett közzé Pikó András választási csalásának gyanúja kapcsán – vezette fel a mai műsort Huth Gergely.

Ennek következtében a vendégek a tőlük megszokott módon egyből egymásnak is estek – persze csak szóban. Mind a jobb, mind a bal oldal szemszögén keresztül hoztak fel pro és kontra érveket a téma kapcsán. Azt illetően sem mind jutottak megegyezésre, hogy a rendőrség milyen füles alapján vonulhatott ki a helyszínre, illetve ezt miért nem teszi gyakrabban.

Majd következett egy újabb, rádióval kapcsolatos téma.

„Én felháborítónak tartom, hogy az a Szabad Európa Rádió, ami annak idején, a diktatúra évtizedeiben, a szabad gondolatot jelentette a magyar nép és egyéb kelet-európai népek számára, ennek a rádiónak a neve. Egy olyan kontextusban merüljön fel, hogy egy demokráciában, ahol van szólás- és sajtószabadság, tájékoztatni kell az embereket. Egyszerűen névvel való visszaélés az én szememben.”

- mondta el véleményét Pesty László, dokumentumfilm-rendező.

„Ebben például én teljesen egyetértek veled, ez szerintem egy nagy marhaság és tényleg, egyszerűen nincs helye egy demokráciában, akármennyire is támadjuk ezt a demokráciát, illetve a különböző megnyilvánulásait. Az nagyon helyes, azt lehet támadni, de azzal, hogy a Szabad Európának itt nincs helye, azzal egyetértek.”

- csatlakozott Kukorelly Endre, író.

Majd a sajtószabadság kérdése is előkerült.

„Természetesen mivel az ellenzéki sajtótermékek puszta jelenléte és az ott megjelenő információk, hírek, effektíve megcáfolják azt a narratívát, hogy effektíve nincsen sajtószabadság - mert ugye azt objektíven lehet mérni, hogy igenis van - ezért van egy újabb, egy „B" terv, hogy a különböző szintjei a sajtószabadságnak.”     

- reflektált Jeszenszky Zsolt, politikai hobbista, a korábban a demokrácia és a sajtószabadság kapcsán elhangzottakra.

Ezt követően Trócsányi László alkalmasságának mértékéről, majd Niedermüller Péterről és korábbi megmozdulásairól beszélgettek a műsor vendégei.

Teljes adás:

Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!