2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

Soroló

Soroló: Egyre többen adakoznak a Magyarok Kenyere program keretében

A 19 megyéből és 12 határon túli régióból gyűjtött adományt a nemeshanyi malomban őrlik majd meg és 80 ezer anyaországi, valamint határon túl élő rászoruló gyermek részére ajánlják fel.

  • Soroló: Egyre többen adakoznak a Magyarok Kenyere program keretében

A gazdák eddig mintegy 400 tonna búzát gyűjtöttek össze a Magyarok Kenyere program keretében.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke az eseményen elmondta: „A magyar gazdák észreveszik, ha valóban jó cél mellé kell állni és segítségre van szüksége néhány embernek. Nem véletlen, hogy ez a program idáig jutott, néhány mázsa búzából ma már 600 tonna felett gyűjtöttek a termelők. Az is jól látszik, hogy néhány tucat gazda felajánlásából már ott tartunk, hogy több ezer gazdálkodó hallja meg azt a hívó szót, amit minden év elején fogalmazunk meg. – tette hozzá Győrffy Balázs.

A MAGOSZ elnöke hozzátette, a magyar gazda ad, hogyha valaki szükséget szenved. Csak Kárpátalján több mint 1100 gazda adakozott, ahol a legnagyobb a szükség.

A műsorban szó volt arról is, hogy 10 év előkészület után tavaly megalakult a Székely Gazdaszervezetek Egyesülete, amely 160 szervezetet fog össze. Abban bíznak, hogy így a székelyföldi 40-45 ezer magyar gazda és az általuk művelt 2 millió hektár terület meg tud maradni magyar kézben.

Megkezdődött a szőlő szüretelése a Dél-Balatonnál. A balatonboglári borvidéken most is – mint minden évben – a Csaba gyöngyével indult a betakarítás. Balatonlellén a megszokottól egy héttel korábban kezdődött a szüret, viszont a tavaszi hideg miatt valamivel kevesebb termést takaríthatnak be, mint tavaly. Ma már a legtöbb helyen korszerű gépekkel szedik a szőlőt, a műsorban bemutattuk, hogyan.

Hír TV 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz

Az idei európai parlamenti (EP-) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!