2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Soroló

Rá sem lehet ismerni

Kedden, május 15-én lejárt a földalapú támogatások igénylésének a határideje. Az esetleges késés anyagi terhekkel jár a földhasználók számára. A határidő közeledtével a Nemzeti Földalap is gyorsított az állami földek használatba adásával. Ahol nem ért véget a pályázati procedúra, ott megbízási szerződésekkel kerestek növénytermesztőket erre az évre.

Néhány napja négy kiskunlacházi gazda indult a gazdaköri elnök kíséretében megbízási szerződést aláírni az NFA Pest megyei hivatalába. Ám csak egyetlen gazda írta alá a dokumentumot. Három gazda a hivatalvezető – úgymond – „ráutaló magatartása” miatt mégsem vállalt területet. Az öt jelen lévő gazda egybehangzó véleménye szerint a főhivatalnok a korábbi bérlő fenyegetését közvetítette.

Újranyitott a nagyegyházi hangistálló. A külső felújításra 34 millió forintot költöttek el, amit Leader-pályázaton nyertek a működtetők. Szinte rá sem lehet ismerni a több mint másfél évszázada épült valamikori istállóra. Megvan a pénz a belső tér átalakítására is. Ám a következő hónapokban nem mondanak le a komolyzenei hangversenyekről.


Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Újabb feljelentés Magyar Péter ellen

Dúró Dórának a parlament folyosóján annyit mondott, kezét csókolom, de nem egyeztetett vele - így reagált Kocsis Máté az atv.hu-nak, miután Magyar Péter azt állította, hogy Kocsis és Dúró rendszeresen egyeztet.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!