2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Őszi munkák és vigasságok

2016. szeptember 24., szombat 06:45, frissítve: szombat 11:28

Ezúttal a műsor az őszi munkák és az őszi vigasságok jegyében készült.

Már javában aratják a napraforgót. A terméseredmények jók. Ennél a növénynél azok a termelők jártak igazán jól, akik már az év elején szerződéseket kötöttek a szállításra. Néhány helyen hozzáfogtak a kukorica betakarításához, főként azok a gazdaságok, amelyek bioetanol- vagy izocukorgyáraknak szállítanak. Már a vetéshez is hozzáláttak a hazai növénytermesztők. A repce jó része földben van, s van, ahol elvetették a búzát is. A határ pezsgéséről, gazdasági tendenciákról a karcagi határban beszélgettünk Hubai Imre Csaba biogazdálkodóval.

Martonvásáron, az akadémiai kutatóintézet parcelláin kukoricabemutatót tartottak, amelyen a magyarországi termelőkön kívül ukrajnai és vajdasági szakemberek, vetőmag-felhasználók is részt vettek. Abban minden résztvevő megegyezett, hogy ritka jó éve volt ennek a növénynek a kedvező időjárás miatt. A kalászosoknál a gazdasági kondíciói is jobbak a tengerinek, ugyanis tonnáját most 8000 forinttal magasabban jegyzik az európai tőzsdéken.

Tizedszer rendeztek sváb fesztivált a Pest megyei Újhartyánban. A gasztronómiai részt a babos ételek uralták az ünnepen is. Itt hallottuk, hogy egy igazi sváb konyhát vivő háztartásban még most is minden szerdán és szombaton babétel kerül az asztalra.

A Soroló szeptember 17-i adása.


@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!