2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Sajtóklub

Sajtóklub: Varju László már nem is tudja, hogy hazudik

„Pokoli diktatúrában” élünk – legalábbis a DK-s Varju László szerint, hiszen állítja, 2006-ban a Gyurcsány-kormány idején, a demokráciában szabadon lehetett tüntetni és sztrájkolni, de ma már nem. Egyebek között ezt a témát, valamint az október 23-i „nagyívű” és „betiltott” demonstrációkon történteket járta körül a Sajtóklubban Bencsik András, Gajdics Ottó és Néző László Bayer Zsolt műsorvezetése mentén.

  • Sajtóklub: Varju László már nem is tudja, hogy hazudik

Varju László, a Demokratikus Koalíció politikusa életében mondott már sok izgalmas és érdekes dolgot, de most mindent zárójelbe tehetünk, hiszen, amit a múlt héten nyilatkozott, azzal megérkeztünk a csúcsra. Az ellenzéki képviselő a HírTV Informátor című műsorának kijelentette, 2006-ban, a demokráciában szabad volt a tüntetni, napjainkban pedig erre nincs lehetőség.

A komcsik úgy tudnak hazudni, hogy az valami fantasztikus

– reagált a DK alelnökének szavaira Bencsik András, aki egészen elképesztő és arcátlan hazugságnak nevezte a Gyurcsány-párti politikus kijelentését. A Magyar Demokrata főszerkesztőjének közlése szerint Varju állítása sem a múltra, sem pedig a jelenre nem igaz.

Ez valószínűleg egy betegség, a kommunisták agyilag sérültek, másként gondolkodnak, mint az egészéges emberek

– tette hozzá.

Gajdics Ottó úgy látja, amióta nincs valamire való baloldali politikus, azóta politikai marketingesek formálják a baloldali politikát és ideológiájukhoz az őszödi beszéd kiszivárgása óta egy olyan narratíva épül, hogy az valójában egy retorikai csúcs volt, nem mellesleg pedig szenvedélyes igazságbeszéd.

Varju László már nem is tudja, hogy hazudik, ő ugyanis elhiszi azt, mit beszél (…) látszik a szemén, hogy kétsége nincs afelől, hogy az úgy van ahogy ő mondja, annak ellenére, hogy semmi köze a valósághoz

– mutatott rá a Karc FM és a Szabad Föld főszerkesztője.

Ebben a „pokoli diktatúrában, ahol nem lehet tüntetni”, október 23-án a két hónapja sztrájkoló Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói egy 8-10 ezres tömeg élén átvonultak Budapesten – hívta fel rá a figyelmet Bayer Zsolt. A „nem létező tüntetés” apropóján a műsorvezető felidézte, bizony kifogott a Nemzeti dal, a Színművészeti egyik osztályvezető tanárán, Fullajtár Andreán, hiszen tabletről olvasta fel Petőfi Sándor egyik legismertebb versét.

Néző László, a Mediaworks Központi Szerkesztőségének főszerkesztője szerint egészen elképesztő, hogy kiáll egy színésznő és nem tudja a költemény szövegét, hiszen ez olyan, mintha 1848-ban maga Petőfi Sándor vagy 1956-ban Sinkovits Imre is végig papírból szavalta volna el.

Bencsik András szerint nem létezik, hogy Fullajtár Andrea ne tudná a Nemzeti dal szövegét, hanem - fűzte hozzá -

szándékosan cselekedett így, hogy megalázza a magyarok nemzeti büszkeségét, de ezt a tettét nem lehet elfogadni.

Teljes adás:

HírTV 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Sajtóklub: Március 15. idei üzenete + videó

Sajtóklub: Március 15. idei üzenete + videó

Sajtóklubban Bayer Zsolt, Bencsik Gábor, Gajdics Ottó és Néző László megbeszélik a március 15-i ünnepi megemlékezések és beszédek legfontosabb üzeneteit, véleményt mondanak arról, hogy Magyar Péter hamarosan pártot alapít, és szót ejtenek arról is, hogy Szentkirályi Alexandra a Fidesz jelöltje Budapesten.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!