Magyarország a harmadik negyedévben érheti el a válság előtti GDP szintjét. Sikeres válságkezelést hajtott végre Magyarország – mondta Matolcsy György. AZ előrelátások szerint a gazdaság válságmenedzsmentje meglehetősen jól sikerült – emlékeztetett a konferencián elhangzottakra a műsorvezető.
"Igen, de Matolcsy György azt is mondta, hogy a 3%-os hiányszintet is minél hamarabb meg kéne célozni, mert most van rá lehetőség, de erre Orbán Viktor rögtön ellent mondott azzal, hogy 5,9 %-kal számol a kormány. Az államadósság is nőtt az elmúlt években, miközben tudjuk, hogy az Orbán-kormány számára az egyik fő stratégiai cél ennek a csökkentése. Rövid távon erről sincs szó"
- reagálta Kósa András.
Deák Dániel szerint egyértelműen kijelenthető, hogy a magyar gazdaság válságálló jelen pillanatban és a kormány koherens módon végezte el a válságkezelést.
"Nagyon fontos, hogy ez a helyes válságkezelés. 2010 előtt, nem válságszituációban elszaladt az államadósság, elszaladt a költségvetési hiány. (…) Most pedig miről volt szó?! Nem válságszituációban, tehát egy felhalmozási időszakban alacsony volt a költségvetési hiány, ennek köszönhetően csökkent az államadósság is. Válságszituációban van annyi ereje a magyar gazdaságnak, költségvetésnek, hogy akár önálló forrásból is plusz pénzt adjon a gazdaságba. Ennek köszönhető, ami elhangzott a mai konferencián is: már az idei évben annyi lesz a GDP, mint a válságot megelőző időszakban. Ez nagyon komoly eredmény"
- fogalmazott Deák Dániel.
Teljes adás:
HírTV