New Level Empire
„Mi csináltunk Péterrel sok Dj produkciót és gyakorlatilag ott jött egy ilyen hiányérzet, hogy lehet, hogy ezt el lehetne vinni valami olyanba, ami egy nagyobb színpadra termett és akkor kezdtünk el agyalni rajta, hogyan lehetne ezt hangszeresen megoldani, hogyha ez élőben történik, tényleg vaós zenészek vannak fönt(…).”
- mondta a műsorban Nyújtó Sándor, a New Level Empire dobosa.
Kajak-kenu
„Egész életemben sportoltam, apukám 34 évig kézilabdázott (…). Engem nagyon megfogott ez az egész sportvilág, ez a harcolás, ez a küzdés valamiért, mert ez szerintem nagyon fontos mindenkinek az életében. Szóval általános iskolában volt ez a karate dolog, négy évig csinálta, utána igazából a vízilabdát és a focit is kipróbáltam, de az az igazság, hogy a kenunál maradtam.”
- mesélte Fekete Ádám világbajnoki ezüstérmes kenus.
A Nemessányi Sámuel hegedűk
„Nemessányi Sámuel egy magyar hegedűkészítő volt, aki az 1800-as évek közepén tevékenykedett. Stradivarit meg Guarneri hegedűket másolt, ezért is az ő hangszerei nagyrésze már eredetiként szerepel a világban, mint Guarneri vagy Stradivari.”
– tette hozzá Baki Róbert hangszerkészítő ötletgazda.
Hír TV