2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Láncreakció

Következik:

Vezércikk 14:00

Paletta

Paletta: Az ABBA-láz sosem ér véget

A Hír TV Paletta című műsorában ma szó volt a méhnyakrák megelőzéséről, a hamarosan jubiláló Pastorale előadássorozatról és a diszkókorszakot is felidézték.

  • Paletta: Az ABBA-láz sosem ér véget

Fontos, amit megosztasz – XIV. Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét

A Mályvavirág Alapítvány 2013-ban hozták létre, az alapításkor a méhnyakrákos nők gyógyulása és a megelőzés volt az elsődleges céluk, hiszen a méhnyakrák az egyedüli olyan rákos megbetegedés, amely megelőzhető védőoltással és rendszeres szűrővizsgálatokkal - mondta el Tóth Icó, az alapítvány elnöke. Idén már hetedik alkalommal szervezi meg és fogja össze az alapítvány az Európai Méhnyakrák Megelőzési Hét programjait idehaza, amely január 20-ától 26-ig várja az érdeklődőket. Sallai Krisztina kuratóriumi tag megjegyezte, hogy az idén a prevencióra egy online kampánnyal hívják fel a figyelmet, de nagy figyelmet fordítanak a települési programokra is. A megelőzéssel kapcsolatban elhangzott, hogy a HPV-elleni védőoltást a 12 éves fiúk is megkaphatják, a lányok esetében az átoltottság mértéke 80 százalék, de ugyanakkor a hölgyek kevésbé vesznek részt a szűrővizsgálatokon. Utóbbi arányon szeretne a Mályvavirág Alapítvány javítani.

Pastorale – családi előadás-sorozat a Zuglói Filharmónia és az MMA közös szervezésében

Idén már a 250. Pastorale-előadás várja a zenebarátokat a Pesti Vigadóban. Solymosi Tari Emőke a Pastorale szerkesztője elmondta, hogy a Berlioz-program egy tematikus koncert, amelyben egy konkrét zeneszerző áll a középpontban. Berlioz Liszt Ferenc jóbarátja volt, és Liszt sokat tett Berlioz munkásságának népszerűsítéséért  - hangzott el. A január 25-i és 26-i nyitókoncerten felcsendül majd a Rákóczi-induló is, amely annyira közel állt a francia zeneszerzőhöz, hogy a Faust elkárhozása című művébe is beleszőtte. De az ismertebb zeneművek mellett kevésbé ismert dallamokat is meghallgathatnak a koncertre ellátogatók.

Mindörökké ABBA – az ABBA-láz sosem ér véget

Másfél évvel ezelőtt jött az ötlet, hogy egy ABBA tribute showt a színpadra állítsanak. A formáció mintegy hatezer fős közönség előtt már játszott a Sziget Fesztivál tribute színpadán, de az igazi debütáló koncertjük most február 1-jén lesz az Akvárium Nagy Hallban – erről Kaj Bernadett, a tribute zenekar énekese. Paku Patrícia, hozzátette, hogy azért ragadta meg őket az ABBA, mert a zenéjükkel nagyon széles réteghez tudtak szólni. Megjegyezte, hogy tribute bandként nekik sosem volt az a céljuk, hogy mindenben leutánozzák a zenekart, viszont azt a zeneiséget és zeneszeretet, amit az ABBA képviselt, szeretnék kicsit visszahozni a fellépéseik során. A beszélgetés során elhangzott, hogy két hónapja együtt dolgoznak egy koreográfussal is, mivel a tánccal, mint showelemmel is igyekeznek autentikusabbá tenni a produkciójukat. A zenei repertoárjukban az érzelmes slágerektől a bulizós dalokig minden szerepet kap.

Teljes adás:

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!