2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Paletta

Paletta: A Belső csend várja a látogatókat a Pesti Vigadóban

A csenden keresztül dolgozik Hager Ritta, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas iparművész. Számár a csend sok ihletet hoz, hiszen az ember a csenben tud meditálni és imádkozni, ami fontos a világban. A textiltervező, gobelinművész annak apropóján volt a Paletta vendége, hogy 90. születésnapja alkalmából megnyílt az életműkiállítás Belső csend címmel. Kiemelte a szakralitás fontosságát, mert szerinte minden ember megkapta a fényt Istentől, amit elő kell keresnünk magunkból az életünk során. Azért élünk, hogy jót tegyünk, hogy segítsünk, hogy formába tudjuk önteni azt a bizonyos belső fényt. Adásunkban Tóth Norbert, a kurátori iroda vezetője elmondta, egy hatalmas életműről beszélünk, a munkákból a ’60-as évektől kezdve napjainkig válogattak. Számos munka ugyanakkor külföldön van. Ez a kiállítás mindenkinek egy büszkeség, hogy így egyben lehet látni ezt a fantasztikus életművet tette hozzá.

  • Paletta: A Belső csend várja a látogatókat a Pesti Vigadóban

Kiemelte a szakralitás fontosságát, mert szerinte minden ember megkapta a fényt Istentől, amit elő kell keresnünk magunkból az életünk során. Azért élünk, hogy jót tegyünk, hogy segítsünk, hogy formába tudjuk önteni azt a bizonyos belső fényt.

Adásunkban Tóth Norbert, a kurátori iroda vezetője elmondta, egy hatalmas életműről beszélünk, a munkákból a ’60-as évektől kezdve napjainkig válogattak. Számos munka ugyanakkor külföldön van.

Ez a kiállítás mindenkinek egy büszkeség, hogy így egyben lehet látni ezt a fantasztikus életművet – tette hozzá.

Törökbálint ismét összefogott

Hónapokkal ezelőtt elindult a Jerusalema táncos kihívás. Van, aki vásárolni jár Törökbálintra, de van, aki táncolni, hiszen Papp Edit, a Munkácsy Mihály Művelődési Ház intézményvezetője és Bóta Ili, a Four For You alapítója egy egész várost fogtak össze. Erre a zenére a világon már szinte mindenki megmozdult, ebből pedig Törökbálint sem szeretett volna kimaradni.

Görögországba kalauzolja olvasóit Fejős Éva

Fejős Éva legújabb regényében nemcsak egy hangulatos görög szigetre és a nyüzsgő fővárosba, az Akropolisz alá kalauzol minket, hanem újra izgalmas, krimis történettel örvendezteti meg olvasóit. Részletek a Palettában.

Teljes adás: 

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!