2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Olimpia 2020

Hosszú Katinka: Így nem tudom abbahagyni

Mindent megtett a felkészülés során, Hosszú Katinka nem érti, miért nem megy neki az úszás Tokióban. Ígéri, a 200 méteres hátúszásban rajthoz áll, és kimondta, ami talán a legfontosabb: így nem tudja abbahagyni a versenyzést.

  • Hosszú Katinka: Így nem tudom abbahagyni

– Azért nem halt meg senki – Hosszú Katinka eme szavak kíséretében állt meg a magyar újságírók előtt a vegyes zónában, azok után, hogy csak hetedikként végzett a 200 méteres vegyes úszás döntőjében. Majd lényegében elnézést kért azért, amiért kedden nem állt meg nyilatkozni.

– Most is azon gondolkoztam, amíg ide értem, mit is mondhatnék, tegnap végképp nem találtam a szavakat – jegyezte meg. Aztán a futamról beszélt.

– Kedden, az elődöntőben görcsösen úsztam, most próbáltam lazán, de így sem megy. Nem tudom, mi a baj. Az előfutamban 2:09.70-et úsztam, most meg 2:12-n kívül (egészen pontosan 2:12.38-at). Tényleg nem értem. Pedig mindent megtettem azért, hogy jól szerepeljek az olimpián. Öt kilóval könnyebb vagyok, mint az Európa-bajnokságon, de nem megy.

Azzal próbálta vigasztalni magát, hogy a japán Ohasi sem különösebben jó idővel (2:08.52 perc) nyert.

– A világcsúcsomat még üldözhetik egy darabig – bökte ki némi iróniával vegyítve.

Szóba került, miért lépett vissza a 200 méteres pillangóúszástól.

– Az utolsó pillanatban hoztam meg a döntést. Hétfőről keddre csak három órát aludtam. Abban bíztam, ha délután nem úszom és kialszom magam, akkor jobban megy. Sajnos ez sem segített.

Elébe menve a találgatásoknak, Hosszú Katinka kijelentette, elindul a 200 méteres hátúszásban, de vérmes remények nélkül.

Aztán arra terelődött a szó, az olimpia elhalasztása neki mit jelent. Nem ő mondta ki, csak a kérdésre – egy éve két aranyat nyert volna? – bólogatott beletörődötten. Ennél mélyebben azonban nem akarta elemezni a történteket.

– Értsék meg, tíz perce még azért küzdöttem, hogy érmet szerezzek, most meg arról kellene beszélnem, mit rontottam el a felkészülésben. Ez nem megy ilyen gyorsan. Most még itt vagyunk az olimpián.

Majd mintha csak magát biztatná, a végére is volt egy erős mondata:

– Így nem tudom abbahagyni.

Hosszú Katinka ritkán nyilatkozott pályafutása során ennyire őszintén, bensőségesen. Talán miután szakított a férjével, edzőjével, Shane Tusuppal, s megnyerte a glasgow-i Európa-bajnokságot.

Tokióban ismét lehullt róla az álarc, amit nyilván önvédelemből visel. Nem adhatja ki magát minden alkalommal.

Magyar Nemzet

Fotó: Maddie Meyer/Getty Images

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!