Az Amnesty International éppen most követeli a 2021-es gyermekvédelmi törvény visszavonását. Szerintük ugyanis emberi jogokat sért, hogy tilos óvodákba és iskolákba szexuális propagandát bevinni. Hal Melinda klinikai szakpszichológussal, az MCC Tanuláskutató Intézetének vezető kutatójával beszélgettünk.
Egyre aggasztóbb mértéket ölt a baby gangek száma Olaszországban. A főként 15 és 24 év közötti fiatalokból álló bandák nagy része másod- vagy harmadgenerációs észak-afrikai, akik főként a nagyobb városokban tartják rettegésben a velük egykorúakat
Tiszaladányban folytatta az EP-kampányhoz kapcsolódó országjárását Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke kedden - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.
A Liget Budapest Projekt keretében az ország legnagyobb és legkomplexebb közlekedési tematikájú családi játszóparkja jött létre. Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa érkezett a Napi aktuális stúdiójába.
Korrupciós ügyek veszik körül Pécs baloldali polgármesterét is – féltucat ügyben zajlik nyomozás, a pécsiek azt követelik: Péterffy Attilának tisztázza magát! Erről is beszélgettünk Hoppál Péterrel, a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjével.