2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Magyarország élőben

Szentkirályi Alexandra: Nyugodtan ott is hordjunk maszkot, ahol egyébként nem kötelező

Magyarország élőben című műsorunkban Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő Földi-Kovács Andrea műsorvezetőnek arról is beszélt, hogy a kormány a tavaszi járványidőszakot egyfajta felkészülésnek is tekintette, a várható következő hullámra.

  • Szentkirályi Alexandra: Nyugodtan ott is hordjunk maszkot, ahol egyébként nem kötelező

A tudósok és orvosok előre jelezték, hogy a világjárványnak egy második hulláma is eljön, így már akkor elkezdtek felkészülni rá – mondta a kormányszóvivő. Beszerezték a megfelelő gépeket, felkészítették az orvosokat, ápolókat, védőfelszereléseket szereztek be, plusz ágyakkal készültek a kórházakban és kialakítottak egy menetrendet a járvány várható hozadékait is figyelembe véve.

„Egy nagyon más védekezésről van szó, mint tavasszal. Ezért aztán elképzelhető az is, hogy az eszközök és a reakciók is másak lesznek. Nem szeretnénk ugyanazt a leállást megint előidézni, mint amivel tavasszal kénytelenek voltunk együtt élni. Az operatív törzs is olyan szabályokat igyekszik hozni, ami ugyanúgy eléri a célját, tehát minél inkább mérsékeljük a vírust, viszont nem kell cserébe az egész gazdaságot és az egész életünket megállítani.”

- hangsúlyozta Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

A szokásos elővigyázatossági intézkedéseket, melyeket már hónapok óta hallunk, mint például a távolságtartás, kézfertőtlenítés és maszk használat, továbbra is tartsuk be, akár ott is, ahol nem kötelező.

„Nyugodtan ott is hordjunk maszkot, ahol egyébként nem kötelező. Abból biztos, hogy nem lesz bajunk.”

 – jegyezte meg Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Kapcsolódó anyagok:

Gulyás Gergely: Aggasztó a vírus terjedése a világban, de a magyar egészségügy felkészült

Rendeletet fog kiadni a kormány a szabadtéri rendezvényekről és a sportrendezvényekről

Müller Cecília: A második hullámban is eredményes védekezést folytatunk

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!