„Az emberek számítottak is valahol titokban korlátozásokra, de egy picit mintha túl szigorú vagy legalábbis, ahogy én beszéltem az ismerősökkel. Miért volt szükség erre?”
- kérdezte Velkovics Vilmos.
„Úgy láttuk, hogy a jelenlegi helyzet, ahogy az elmúlt napok tendenciája mutatja, az mindenképpen indokol egy ilyen mértékű szigorítást. Mindenkinek nagyon nehéz, kellemetlen és fel is borítja, át is írja a következő napjait, heteit ez a helyzet. Ugyanakkor én ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor az ember megpróbál egy folyó túlpartjára átúszni. Ahhoz, hogy most átérjünk arra a bizonyos túlpartra, ahhoz nem elég egy kis levegőt venni, ahhoz bizony egy nagy levegőt kell vennünk és nagyon reméljük, hogy azzal már ki fogunk jutni ebből a folyóból”
- mondta Szentkirályi Alexandra.
Hír TV
Kapcsolódó anyagok:
Kormányinfó: Bezárják az iskolákat, az óvodákat és a nem létfontosságú üzleteket