2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Magyarország élőben

Szakács Árpád: Semmilyen alapja nincs ennek a színlelt lázadásnak

Jól láthatóan egy projectnek a része az a lázadás, amit láthatunk a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, nem árt felkészíteni a társadalmat arra, hogy a 2022-es választásokig rengeteg ilyen akció lesz minden egyes területen – hívta fel rá a figyelmet Szakács Árpád a Magyarország élőben című műsorunk keddi adásában. Az újságíró szerint a színházi világ egy olyan hálózatnak a része, amelynek ez terület kulturális identitásformáló prioritással bír.

  • Szakács Árpád: Semmilyen alapja nincs ennek a színlelt lázadásnak

Lezárták a Színház- és Filmművészeti Egyetemet a hallgatók. A diákok az ellen tiltakoznak, hogy az intézmény alapítványi tulajdonba került. Egy nevét elhallgató színésznövendék azt mondta: elutasítják a kinevezett új vezetőséget is és követelik a szenátus jogköreinek visszaállítását. A diákok azt állítják akciójuk politikamentes, a helyszínen viszont megjelent a Jobbik egyik politikusa, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és Karácsony Gergely főpolgármester pedig a Facebookon biztatta a tiltakozókat.

A színházi világ hangadói a saját elnyomásukról már 2010 óta folyamatosan beszélnek, ezt a forradalmi narratívát hirdetik – mondja Szakács Árpád. Az újságíró a Kinek a kulturális diktatúrája című cikksorozatában cikksorozatában kiemelt szerepet szánt annak, hogy adatokkal támassza alá, ezek az elnyomások a saját maguk művészeti elnyomására és a saját maguk támogatására vonatkoznak. Szakács Árpád ugyanakkor pontos adatokkal mutatta be, hogy mennyi milliárdot kaptak művészek, rendezők és egyéb hangadók, akik elnyomásról panaszkodtak.

A jelenlegi demonstráció kapcsán kiemelte, az emberben jogosan merül fel az, hogy minden ellenállás és minden hasonló lázadás mögött van egy félelem és az egyik félelem az lehet, hogy „el vannak nyomva, a kormány beszántja a kultúrát, a színházakat”.

2010-ben 143 színház volt Magyarországon, Budapesten 85, ez felment 95, illetve összesen 169-re. A színházi előadások tekintetében 2010-ben 9 millió 448 ezer előadás volt, ez felment 17 millió 535 ezerre. Budapesten 2,5 millió volt a látogatók aránya, ez 2017-re felment 5,5 millió

– mondta a Központi Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva, vagyis - tette hozzá - kormány olyan fejlesztéseket hajtott a világban, amire nem volt példa az elmúlt száz évben.

Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke személye kapcsán Szakács Árpád feltette a kérdést:

mit tett ő, van egy személy, aki ő elnyomott, van olyan ügy, ami ellen olyan diktatórikus eszközökkel lépett fel, ami indokolná ezt az esztelen fellépést?

Tehát, jól látható, hogy nem a félelemnek az a része áll e mögött a lázadás mögött, ami anyagi, szellemi és előadóművészeti vonalon való kirekesztést és elnyomást jelent a színházi világra - mutatott rá az újságíró.

A publicista elmondta,

az ellenzék a kultúrát politikai marketingre használja. A cél pedig az, hogy felkészítsék a társadalmat egy ideológiai változásra.

Hozzátette: ezért szerepeltetik az előadásokban a migránstámogató eszméket és a homoszexualitás népszerűsítését.

Teljes beszélgetés: 

HírTV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!